Virágzó vidékünk

Madárinfluenzában pusztultak el a sárospataki hattyúk

facebook/aros jános
facebook/aros jános
Mivel a vírus vadon élő madarakban is jelen van, így kiemelt fontosságú a baromfitelepeken a vadmadarak elleni védekezés.

Mint azt a Sokszínű vidék a napokban megírta, tucatnál is több hattyútetemet találtak horgászok és természetjárók a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágban.

Az egyik szemtanú, Sóstói András, nyugalmazott sárospataki pedagógus, természetjáró és fotós a közösségi portálon osztotta meg az általa készített fotókat, hozzáfűzve hogy Szilveszter napján 15 hattyútetemet számolt meg, miközben körbejárta a holtágat, de mellettük több szárnyas is láthatóan betegnek tűnt.

Aros János, a város polgármestere szintén a közösségi portálon írta meg, hogy a hattyúk pusztulásáról értesítette az illetékes szakembereket.

Egy hét elteltével, január 6-án a polgármester újabb Facebook-bejegyzésben számolt be a fejleményekről.

A Nébih vizsgálata mindkét beszállított elhullott hattyúban kimutatta a madárinfluenza H5N1 altípusát. A magas patogenitású, így nagy valószínűséggel a súlyosan fertőző vírus okozta az állatok pusztulást

– írta.

A hatóság felhívta a figyelmet, hogy ez az eset is mutatja, hogy

a vírus vadon élő madarakban is jelen van, így kiemelt fontosságú a baromfitelepeken a vadmadarak elleni védekezés.

A Nébih a jelenlegi járvány idején még nem tapasztalta a vadon élő madarak tömeges elhullását, de korábban igen, akkor is hattyúknál.

Tisztelettel kérem önöket, hogy ha valaki elhullott madarat lát, ne nyúljon hozzá, hanem haladéktalanul jelezze azt az illetékes állategészségügyi hatóságnak, a Bodrogmenti Sporthorgász Egyesületnek vagy közvetlenül nekem

– fogalmazott Aros János.

Kapcsolódó
Libák sokasága pusztult el a madárinfluenza miatt Bács-Kiskunban
Két tömőlúd-telepen megemelkedett az állatok elhullása és az idegrendszeri tünetek száma.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik