Mozaik

Elhunyt a Magyar Madártani Egyesület nemzetközi hírű alapító tagja

Facebook / MME Magyar Madártani Egyesület
Facebook / MME Magyar Madártani Egyesület
A Kossuth-díjas ornitológus életével példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők generációinak nyújtott inspirációt.

91 éves korában elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tiszteletbeli elnöke – írták az egyesület  Facebook oldalán.

A Kossuth-díjas író egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Schmidt Egon az MME alapító tagja volt, a Gyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály elnöke és a Budapesti Helyi Csoport elnöke, majd az MME alenöke lett. A nemzetközi hírű szakember több évtizeden keresztül segítette a szakemberek munkáját.

Írásainak köszönhetően generációk szerették meg a madarakat és a természetet, rádióműsorainak köszönhetően százezrekhez juttatta el a természet szeretetét és ismeretét.

Írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll, melyekért a népes olvasótábor szeretetén túl Kossuth-díjat is kapott.

Schmidt Egon a Magyar Rádió Oxigén című műsorában 17 éven keresztül jelentkezett be madárhangokkal színesített anyagaival a madarakról és a természetről. Ornitológusként a baglyok táplálkozásának vizsgálatával, a fülemülékkel valamint a kékbegyekkel foglakozott, és ezek nemzetközileg elismert szakértője lett.

1954-től a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, majd a Magyar Madártani Intézetnél dolgozott, többek között a Madárgyűrűző Központot vezette.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik