80 köbméter fát aprított fel 39 önkéntes fűrészes Pázmándon

Egyszerre mozdult harminckilenc motorosfűrészes.

A pázmándi Láncfűrészes Fafaragó nem először jótékonykodik, most azonban egy valódi tömegrendezvényt hívott össze lakóhelyén január 28-án.

A magyarországi láncfűrészes közösség viszonylag régi és összetartó társaság, 2017-ben kezdtünk el jótékonykodni. Bánhorvátiban végeztünk első alkalommal jótékonysági faragást, ott szerényebb körülmények között élnek az emberek, mint nálunk. Innen támadt az ötlet, amiből az évek alatt hagyományt teremtettünk

– mesélte Varga Norbert a Sokszínű Vidéknek.

Norbert jól tudta, hogy falujában is sokan kapnak szociális alapon tüzifát az önkormányzattól, és az idős, beteg embereknek gyakran szerény nyugdíjukból kell a fát “konyhakészre” hasogattatni, ezért nem sokat teketóriázott. A dunántúli településen a napokban 81 köbméter fát osztottak ki, ideje volt mihamarabb “beleállni” a munkába.

Facebook / Farkas Krisztián

Valóban nemes gesztus az önkormányzattól a tüzifaosztás, arra gondoltam, besegíthetnénk a rászorulóknak. Tettem egy felhívást Pázmándon, sok barátom és követőm csatlakozott az embert próbáló feladathoz. A polgármester közbenjárásával igencsak népes társaság jött össze, velem együtt 39 fűrészes vágta a rönköket.

Az ötletgazda hozzátette, a fa nagyobb részét felhasogatták, és helyi fuvarosok segítségével kiszállították az időseknek. Norbert szerint bár nehéz fizikai munka volt, ennek ellenére mosolyogva, kiváló hangulatban tették amit lelkiismeretük diktált.

Kapcsolódó
Szoborcsodákat farag a láncfűrészes makói művésztanár
Jobban szereti az elektromos fűrészeket, mert a kezdetben a benzines fűrésznek a berántása is nehézséget okozott.