Hazánkban kóborol a Svájctól barangoló farkas

A ragadozónak számos nehezítő tényezővel is meg kellett küzdenie eddigi vándorlása során. Ilyenek az autópályák mentén haladó vadvédelmi kerítések, a nagyvárosok és az ember közelsége.

Az elmúlt években a magyar–osztrák határ közelében a vadászok többször is farkast véltek látni, de kétséget kizáróan ezt senki sem tudta megerősíteni. A ragadozó észlelésére azonban most meg lehet a bizonyíték, írta a Vaol.

A Gruppe Wolf Schweiz természetvédelmi csoport – mely 26 falka sorsát kíséri figyelemmel, néhány állatot jeladóval ellátva – a napokban a közösségi oldalán tett közzé egy térképet. Ezen jól látható az M237 jelű fiatal farkas vándorlása. A vélhetően 2021-ben született hím tavaly tavasszal hagyta hátra a svájci Stagias-falkát, azóta számtalan országutat és folyót keresztezett keletre vezető útja során.

facebook/Gruppe Wolf Schweiz/gd und Fischerei Graubünden

A térképről kitűnik, hogy Bécstől északra, a Dunánál a farkas irányt váltott, majd a Fertő-tó térségében átlépte Magyarország határát. Innen az Alpokalja vonulata mentén érkezett meg a Vértesbe.

Most Várpalota vagy Mór térségében tartózkodhat, a falkától mintegy 750 kilométerre légvonalban

– írta a portál.

A farkas esetében a több mint hétszáz kilométer nem mondható nagy távolságnak, főként, hogy mindezt egy év alatt tette meg. Ezen ragadozók egyedei naponta akár száz kilométert is képesek megtenni.

A fiatal hímek esetében teljesen természetes, hogy az idősebbek hatására, még az ivarérés előtt elhagyják a falkát. Ezek az elvándorló egyedek távolabb élő falkákhoz csatlakoznak. Hazánkban ezt nagy valószínűséggel az Északi-középhegységben, a Börzsönyben, a Bükkben teheti meg a figyelemmel kísért egyed, ha az eddigi útvonalát tudja folytatni

– nyilatkozta a lapnak Szinetár Csaba zoológus.

Kapcsolódó
Alig több mint két tucat farkas él az országban
Szó sincs növekvő állományról.