Gyógyvíz jár a vérért Hódmezővásárhelyen

Fürdőbelépőt kapnak az önkéntes véradók.

Négyezer fürdőbelépőt adományoz 10 millió forint értékben Hódmezővásárhely a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének, melyeket a városi véradók kapnak meg – közölte a Délmagyar.

Önkormányzatunk örömmel járul hozzá, hogy a fürdő támogassa a véradókat. Mindenkit arra buzdítunk, hogy továbbra is rendszeresen adjanak vért. Nagy szükség van rá, életeket menthetnek vele

– mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

A Hód-Fürdő Kft. vezetője, Katona Zsolt elmondta, hogy minden véradót hősnek tart, ezért is támogatják a Vöröskeresztet. A későbbiekben a fürdő területén is terveznek véradást majd.

Sasvári Krisztina, a Vöröskereszt vármegyei vezetője kiemelte, hogy fontosnak tartják: akik a vérükkel járulnak hozzá embertársaik gyógyulásához, olyan ajándékot kapjanak, ami az egészségüket szolgálja. A fürdőbelépő is ilyen, alkalmas a rekreációra.

Kapcsolódó
Űrprogram indul egy hódmezővásárhelyi általános iskolában
Holland kísérletek igazolták, hogy a különleges oktatási program, a szimulált űrutazás érzékenyíti a gyerekeket.