Pixabay
Életmód

Űrprogram indul egy hódmezővásárhelyi általános iskolában

A virtuális űrutazásra felkészítő SpaceBuzz program részeként május elején egy rakétamodell érkezik a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolába: pályázattal nyerték el a Hollandiában már 2018 óta sikeresen futó ingyenes oktatási programot – számolt be a hírről a Délmagyar.

A 10-12 évesek a legmodernebb digitális technológiával tanulnak az űrutazásról, innovációról és az ökológiáról.

A nevében is izgalmas küldetési anyag űrládákban érkezett meg a kiválasztott magyarországi intézményekbe. Különleges kellékekkel, angol és magyar nyelvű munkafüzetekkel többek között. A program hatását kérdőívekkel mérik majd.

Kapcsolódó
Érzékelhető közelségbe kerül a világűr Répáshután
Közép-Európában is egyedülálló attrakció épül a Bükkben.

Mint azt Zentai István, a SpaceBuzz Hungary alapítója a vásárhelyi Szent István iskola sajtórendezvényén elmondta, a holland kísérletek igazolták, hogy az oktatási program, a szimulált űrutazás érzékenyíti a gyerekeket, fejleszti sok egyéb mellett kreativitásukat, a kommunikációs, szociális készségeiket. Arra inspirálja őket, hogy más szemmel tekintsenek élőhelyükre, a Földre, annak sérülékenységére és értékeire.

Ez pedig meghatározza klíma- és környezetvédelmi gondolkodásmódjukat, magatartásuk felelősségteljesebb lesz, érdeklődésük a természettudomány irányába fordul.

Walterné Böngyik Terézia, az iskola igazgatója azt hangsúlyozta, hogy intézményükben a gyerekek virtuális térben tanulva mélyítik tudásukat. Az élmény pedig egyértelműen lelkesít, rakéta módjára gyorsult fel az érdeklődés azzal, hogy egy valódi modellt próbálhat ki mintegy 120 ötödik és hatodik osztályos tanuló.

Kapcsolódó
Virágos játszótérrel és pihenő padokkal csalogat Hódmezővásárhely új parkja
A látogatókat lépcsőzetes fogadóterek, virágos rétek várják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.