MTI/Szigetváry Zsolt
Életmód

Jane Goodall kampányt indított a fák megmentéséért

A híres természetvédő és primatológus új faültetési kampányának a neve: „Trees for Jane”, azaz Fák Jane-nek.

Jane Goodall akciójával az ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási törekvéséhez csatlakozott, melynek célja, hogy 2030-ra egy billió új fát ültessenek a Földön – írta meg a Threehugger.

Jane Goodall a Time magazinban írt cikkében kifejtette, hogy bolygónk egykor 5 billió fának volt az otthona, melyből mára csak 3 milliárd maradt. Ennek a veszteségnek pedig a fele az utóbbi 100 évben történt, ami a föld életkorát tekintve csak egy szempillantás.

A természetvédő leszögezte, hogy a faültetési kampányok bevált kezdeményezések, melyeken keresztül az embereket inspirálni lehet, hogy tegyenek az erőírtások ellen, ültessenek a maguk környezetében új fákat, gondozzák a meglévőket.

Kapcsolódó
5 millió fa elültetésére készül Jane Goodall
A magyarországi Jane Goodall Intézet is csatlakozik az akcióhoz.

A Trees for Jane kampányban résztvevők adományozhatnak újratelepítési projektek számára, a meglévő erdők és őshonos fáinak megőrzésére, vagy akár helyben ültetett fákat is regisztrálhatnak.

Jane Goodall felhívása a Botanic Gardens Conservation International által közzétett jelentés nyomán született. „A világ fáinak állapotáról” szóló dokumentum arról ír, hogy a világ közel 60 000 fafajának 30% -a van veszélyben a fakitermelés és a mezőgazdasági tevékenységek miatt.

MTI/Balogh Zoltán

A jelentés szerint a fák a legnagyobb mértékben Brazíliában (20%), Kínában (19%), Indonéziában (23%) és Malajziában (24%) pusztulnak, az Egyesült Államokban pedig minden tizedik faj veszélyeztetett.

A világon minden erőfeszítés ellenre másodpercenként másfél hektárnyi erdő terület tűnik el.

Ha ez az őrület a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor a század végére az a szerény zöld táj, amely ma a világűrből látható, a múlté lesz

– írja Jane Goodall.

A kampányt a https://www.treesforjane.org/ oldalon keresztül lehet támogatni vagy a kezdeményezéshez csatlakozni.

Kapcsolódó
Dr. Jane Goodall videóüzenete: tegyük jobbá a mostani világot!
"Együtt átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot, és a végére megtanulhatjuk, mik az igazán fontos dolgok az életben."

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.