Egy mázsás harcsaóriást fogtak a Hortobágyon

240 centiméter hosszú példánnyal kezdte a szezont a miskolci harcsaspecialista.

A harcsaspecialista Zalkodi András Miskolcról gyakran jár a hortobágyi tavakhoz horgászni, s jó pár kapitális harcsát emelt már a partra egy fotó erejéig. Tavasszal mindig az Ohat 3-as tavon szoktak kezdeni: a napokban is ez volt a terv, pergetni szerettek volna, de a nagy szél miatt nem tudtak megállni a csónakkal a vízen, írta a Dehir.

A 80-90 kilométeres széllökések a partra és módszerváltásra kényszerítették őket. Úszós szereléken kínáltak fel nadályt, s hagyták, hogy a szél és az áramlatok minél bentebb sodorják a végszerelékeket, míg végül egy 240 centiméter hosszú, száz kilós harcsa elcsábult.

A nem túlságosan kemény bottal egy órán át tartott a fárasztása, majd a megörökítése után visszakerült a vízbe

– olvasható a portálon.

Zalkodi András fogott már ennél nagyobb, 120 kilós harcsát is a Hortobágyon, de tudja, hogy a vízben él egy igazán kapitális példány is.

Mint a horgász elmondta, egyszer elhaladt a csónakja mellett, még neki is támadt, mert riválist látott a 270 centis csónakban. S a harcsa bizony hosszabb is volt, András legalább 140 kilósra becsüli.

Elmondása szerint többször megakasztották már, de ő még nem akadt össze vele. Célja, hogy idén kifogja, ezért el is szeretné emiatt kerülni a “kisebb” példányokat.

Kapcsolódó
Kékcápa nagyságú halszörnyeket fogtak Nőtincsen
Egy este alatt kettő akadt horogra.