Elhunyt a székelyföldi füvesember, az erdélyi rétek mindentudója

Mint az igazi nagyok, végtelenül szerény, alázatos és nagy tudású ember volt.

Március 25-én szülővárosában, Kolozsváron életének 79. évében elhunyt Macalik Ernő biológus, természettudományi író. Élete nagy részét Csíkkarcfalván élte és ott tevékenykedett, sokan a székelyföldi füvesemberként, gyógynövényszakértőként ismerték, írta a Székelyhon.

Macalik Ernő, a székelyföldi füvesember Kolozsváron született 1944. július 7-én, ahol 1962-ben elvégezte az Ady-Șincai Líceumot, 1967-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát.

A Csíkkarcfalvi 1. Számú Általános Iskola tanára volt. Első írását az Igazság közölte 1967-ben, szakmai írásai, fotói a Művelődés, A Hét, Falvak Dolgozó Népe (itt Csodálatos élővilág című sorozata), Informația Harghitei, valamint az 1985-ös Hargita Kalendárium hasábjain jelentek meg.

1990 után nyugdíjazásáig a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia középfokú kántorképző intézetében is tanított biológiát

– írja a Wikipédia.

Nyugdíjazása után Csíkkarcfalván élt, és gyógynövények termesztésével, gyűjtésével, illetve feldolgozásával foglalkozott. 2000-ben Ezüstgyopár díjban, 2013-ban Magyar Örökség díjban részesült.

Igazi tudomány rejti magába a gyógynövények csodálatos világát, de igen kevesen vannak, akik ismerik e tudomány minden törvényét, titkát

– nyilatkozta egy alkalommal, hozzátéve: nem a gyógynövény a csoda, hanem a létezés.

A székelyföldi füvesemberként ismert fitoterapeuta, gyógynövényszakértő 1990 után vált egész Erdélyben ismertté gyógyteakeverékei, tinktúrái által. Előadásai, tudás átadása példaértékű volt! Mint az igazi nagyok, végtelenül szerény, alázatos és nagy tudású volt. Isten hordozza tenyerén!

– búcsúzott tőle a levendulatermelők és -termesztők közössége.

Kapcsolódó
Saját kezével morzsolja gyógyteáit az erdélyi rétek mindentudója
Nem a haszonszerzés, hanem az egészség megőrzése a fő cél.