Kígyószerű körszájúak párzását videózta a sasszemű horgász

A film főszereplői kifejlett állapotukban vérrel táplálkoznak.

Március 19-én délelőtt Horváth Dániel furcsa jelenséget örökített meg a Rába és a Pinka összefolyásánál – írta a Pecaverzum.

Bent álltam a vízben, lenéztem a lábamhoz, azt hittem, hínár mozog a vízben. Mikor jobban megnéztem, akkor kezdtem el csodálkozni. Gyorsan levideóztam, és otthon néztem meg, hogy mégis mik lehetnek

– nyilatkozta a horgász a híroldalnak.

Csak később vált nyilvánvalóvá Dániel számára, hogy dunai ingolák ívását sikerült megörökítenie.

Az ingolafélék a gerincesek első osztályát képező körszájúak (Cyclostomata) közé tartoznak, igaz, hogy a vízben élnek, mégsem halak. 

Az érdekes kisfilm a portál youtube-csatornáján megtekinthető.

A horgász a sekély vízben mintegy két tucat, 18-20 centiméteres példányt vett videóra. A filmben a dunai ingola rábai ívása látható, amint a hím körbetekeredik, és kirázza az ikrát a nőstényből.

A szakirodalmi források szerint jellemzően április-május a dunai ingola a fő ívási időszaka, így a körmendi rőzsegátnál tapasztalt, március közepén megfigyelt ívás korainak mondható, de a kutatók számára értékes információ.

A Kárpát-medencében három ingolafaj (Petromyzontidae) előfordulásáról tudnak.

A dunai ingola (Eudontomyzon mariae) a Duna, míg a Vladykov-ingola (Eudontomyzon vladykovi) a Duna és a Dráva vízrendszerében fordul elő, szemben a tiszai ingolával (Eudontomyzon danfordi), mely a Tisza vízrendszerének endemikus faja.

Mindhárom faj fokozottan védett Magyarországon, a tiszai ingola eszmei értéke 250 ezer forint, míg a dunai és a Vladykov-ingoláé 100 ezer forint.

Kapcsolódó
Három halszörnyet is megakasztott a Tiszán
Tóth Ferenc rövid idő alatt három óriássülőt is bejegyezhetett a fogási naplóba.