“Hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?”

97 éves lenne ma Janikovszky Éva, Kossuth- és József Attila díjas író, költő. Talán senki más nem tudta úgy megjeleníteni a gyermeki lelket, mint ahogyan azt ő tette. Írt felnőtteknek szóló könyveket is, mégis a gyerekkönyvei lettek igazán népszerűek, melyek minden korosztály kedvenceivé váltak.

1926. április 23-án született Szegeden Kucses Éva néven.

1944-től a szegedi egyetemen hallgatott filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, majd 1948-tól Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi karán szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult.

Első munkahelye a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium volt, a tankönyvosztályon volt főelőadó. 1953-tól a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964-1987 között főszerkesztője volt, 1987-ben nyugalomba vonult, de továbbra is a kiadóban dolgozott, annak igazgatósági tagja is volt. A politikai nyomások és üldözések közepette a minisztériumi nehéz évek alatt, majd a kiadóban is mindig az emberség, a kiállás jellemezte magatartását, kapcsolatait. Sok írótársa köszönhette neki a megmenekülést és a munkalehetőséget is.

1978 és 1995 között a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa megbízott elnöke, a nemzetközi Andersen-bizottság tagja. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól pedig az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának is.

Hosszú betegség után, 2003. július 14-én halt meg Budapesten.

Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg, akkor még Kispál Évaként szerepelt. A Janikovszky Éva név, amely aztán a magyar irodalom egyik nevezetessége lett, 1960-ban a Szalmaláng című regény borítóján szerepelt először.

Janikovszky Éva azóta 32 könyvet írt, művei 35 idegen nyelven, 40 kiadásban jelentek meg. Írásait korhatár nélkül szeretik, hangja összetéveszthetetlen, ahogy a felnőttek és gyerekek világát, vitáikat, ütközéseiket és egymásra találásukat remek humorral és mélységes emberséggel ábrázolja. Több könyvéből rajzfilm készült, sugározták gyermekeknek szóló tévéjátékát, írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban.

Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok lettek Réber László rajzaitól, ők ketten tökéletes alkotópárost alkottak. Ő kevés szóval ír, Réber egyetlen vonallal rajzol, mindketten – egymással tökéletes harmóniában – írva vagy rajzolva ironizálnak mindennapi dolgainkon. Réber nyakiglábjai Janikovszky módon szólalnak meg, Janikovszky hétköznapi emberkéi Réberül néznek ki.

Janikovszky legismertebb művei: Csip-csup, Szalmaláng, Aranyeső, Te is tudod?, Ha én felnőtt volnék, Akár hiszed, akár nem, Bertalan és Barnabás, Felelj szépen, ha kérdeznek, Velem mindig történik valami, Kire ütött ez a gyerek?, Már óvodás vagyok, A lemez két oldala, Örülj, hogy fiú, Örülj, hogy lány, A Hét Bőr, Felnőtteknek írtam, Mosolyogni tessék, Ájlávjú, De szép az élet, Ráadás.

Az írónő számos kitüntetés (József Attila-díj, a Gyermekekért díj, a francia, a német “az év legjobb ifjúsági könyve”) birtokosa, a Mosolyrend Lovagja, a Greve-díj és a Budapestrét-díj tulajdonosa volt. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2001-ben a Móra Ferencről elnevezett új irodalmi díjat. Több évtizedes írói munkásságáért 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

A pályatárs Szabó Magda, aki róla mintázta az Abigél Horn Micijét, így búcsúzott tőle:

…gyerek, felnőtt megrendülten néz utánad, az olvasók, az öregek, az elfáradtak, akik életerejét írásaidban visszaperelted, gyerekek, akik ábrázolásod révén emberközelbe kerülhettek végre a szüleikkel.

Ő maga egyszer azt mondta:

Életem legnagyobb elismerése az volt, amikor egy kislány megkérdezte tőlem: Éva néni! Hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?

Néhány megmosolyogtató „aranyköpést” választottunk a könyveiben szereplő gyerekektől:

„A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.”

Tudom, hogy felnőtt koromban (…) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni.

„Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.”

Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.

Kapcsolódó

7 magyar nő, akik meséin generációk nőnek fel

Kinek nehéz sors jutott, kinek ávós férj. Együtt ragyogtak és ragyognak az éjszakában.