Mozaik

Nyilvános bemutatókon kémlelhetjük az eget a csillagászat napján

Bükki Csillagda/Facebook
Bükki Csillagda/Facebook
A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.

A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát, írja az MTI.

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvasható tájékoztató szerint idén országszerte több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból. A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat.

Több helyszínen, így Bólyban, Tatán és Szombathelyen már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket. Szombaton pedig többek között Kecskeméten, Budapesten, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Répáshután, Százhalombattán, Jászfelsőszentgyörgy, Táton és Hajdúböszörményben is lesznek csillagászati bemutatók.

Ezen a szombat estén a Hold “kövér félholdként” látható (az első negyed április 27-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénusz lesz az este másik érdekessége. A Marsot is meg lehet figyelni, valamint érdekes derékszögű háromszöget fog alkotni az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Polluxszal és a Castorral

– áll a közleményben.

A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.

A csillagászat napja “mozgó ünnep”, amely minden évben a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.

Részletes program itt.

Kapcsolódó
Lefotózták a Föld közelében száguldó űrsziklát a Balatontól
Alig 174 641 kilométer távolságban volt, ez csillagászati szempontból nem számít soknak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik