Nem válhat valósággá Kozsó álma a balatoni delfinekről

A halászati szakember szerint ez nem úgy megy, hogy idehozunk egy halat és beengedjük a vízbe.

A napokban kisebb meghökkenést váltott ki horgászok körében az, hogy Kocsor Zsolt, vagyis Kozsó a Frizbi TV műsorában arról beszélt, hogy delfineket telepítene a magyar tengerbe.

A sonline.hu a felvetéssel kapcsolatban megkereste Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy az ötletnek lehet-e realitása.

A halászati szakember kellő humorral kezelte a kérdést és készségesen elmagyarázta, hogy miért nem válhat valóra Kozsó álma a magyar delfinekről.

Ez nem úgy működik, hogy idehozunk egy halat és beengedjük a vízbe, ráadásul a delfin emlős és a Balatonhoz hasonló környezetben nem élne meg. Noha édesvízi delfin egy valós faj, de például a kínai folyami példányai kihaltak, ráadásul ennek a fajnak sem lenne alkalmas egy édesvízű tó, hiszen folyami élőlények

– fogalmazott.

A lap cikke szerint a haltelepítésnek is szigorú szabályai vannak, ám ennek ellenére volt rá példa a történelem során, hogy inváziós, idegenhonos fajok jelentek meg a tóban. S olyan is volt, hogy ez természetes módon történt, de arról is gyakran hallunk, hogy megunt akváriumi kopoltyúsokat engednek szabadon.

Bármi is a felszabadítók indíttatása, az ökoszisztémát veszélyeztetjük azzal, ha idegenhonos fajokat engedünk a természetbe. Ezért a folyami delfin betelepítése is csak merész ötlet, de valósággá nem válhat.

Kapcsolódó
Május végén nyit a Balaton legújabb vitorláskikötője
213 téliesített kikötőhely áll a hajósok rendelkezésére.