Mozaik

Már szorgoskodnak a gyurgyalagok a költőüregekben

Wikipédi / Pierre Dalous
Wikipédi / Pierre Dalous
A hímek rovarokkal kedveskednek a tojóknak.

Visszatértek dél-afrikai telelőhelyeikről a gyurgyalagok – írta a Körös-Maros Nemzeti Park.

Az egyik legkésőbb visszatérő faj, csak április végén, május elején jelenik meg. Általában folyók szakadó partjában, homokbányák, kubikgödrök falában alakítja ki költőüregét, melynek hossza akár a két métert is elérheti.

A gyurgyalagok a tízezer kilométeres út megtétele után rögtön hozzáfogtak a költőhelyül szolgáló üregek elkészítéséhez.

A nemzeti parkon belül elsősorban a Hármas-Körös és a Maros mentén költenek, de szép számban fészkelnek a Dévaványai-Ecsegi puszták anyaggödreiben is.

Körös-Maros Nemzeti Park / Szél Antal István

A fokozottan védett gyurgyalag Európa egyik legszebb madara, hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya és feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. A színpompás madarak főként repülő rovarokkal táplálkoznak.

A gyurgyalagok násztevékenysége igazán különleges, a hímek különféle rovarokkal kedveskednek a tojóknak, így akarják bizonyítani, hogy képesek az utódnevelésre. A tojók általában 5 tojást raknak, melyekből 20-22 nap elteltével kelnek ki a fiókák.

Idén sok a rovar, így várhatóan akár ötnél több tojás is lapulhat egy-egy költőüregben.

Kapcsolódó
Purhabot fújtak a kétszer is az év madarának választott gyurgyalagok fészkeibe Győrben
A gyurgyalag elpusztítása, vagy a fészkelőhelyük súlyos károsítása is bűncselekmény.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik