Kifogták Magyarország második legnagyobb harcsáját

Megdőlt a tórekord is.

Óriásharcsát akasztottak a Tőzeges-tóban – írta Pecaverzum.

A nemesnádudvari Tőzeges-tavon május 30-án, kedden 19 óra körül Kiss Ferenc a feleségével együtt horgászott egy megüresedett horgászhelyen. A horgász néhány nappal korábban mozgásokra lett figyelmes, a növényzet le-fölemelkedett.

Nem szeretem annyira a kárászt, tenyeres keszeget úsztattam 2-2,20-as vízmélységben. 1,50-1,70 körülire állítottam be, mert a meder ott tele van régi, kiszáradt nádtorzsákkal, az amurok már mindent lelegeltek

– mesélte a tógazda a Pecaverzumnak.

Kis idő elteltével az óriás bekapta a csalihalat, és elindult a nyílt víz irányába. A horgász egy csónakból kezdte meg a szűk egyórás fárasztást.

Facebook / Talabér Krisztián

A tógazda kezdettől fogva tudta, hogy óriás harcsával akadt dolga, de csak akkor tudatosult benne, hogy ez lehet élete fogása, amikor meglátta a ragadozó fejét.   

Végül Kiss Ferenc a part laposabb, sekélyebb részére terelte a halszörnyet, kesztyűvel benyúlt a szájába, és óvatosan kihúzta a vízből.

Ferenc óriásharcsája a szájától a farokuszonyig 251 centiméter volt, tömege pedig 111 kilogramm. A kapitális fogással megdőlt Kovács Zoltán korábbi harcsarekordja a nemesnádudvari Tőzeges-tavon. Kovács még tavaly áprilisban egy 100 kilós, 241 centiméteres bajuszost fogott.

A Magyar Országos Horgász Szövetség  napokban megújított rekordlistáján harcsa kategóriában Kovács Gábor áll az első helyen egy 113 kilós, 230 centiméteres példánnyal. Az óriásharcsát még 2010. május 10-én akasztotta meg a Töröcskei-tónál. Kiss Ferenc óriása így a második helyre került a rangsorban.

A szerencsés sportember a rekord méretű halat a fotózás után visszaengedte a tóba.

Kapcsolódó
Valóságos halszörny akadt horogra egy borsodi tóban
A hal teljes hossza 229 centiméter - faroktőig 213 centi - súlya pedig 70 kilogramm volt.