Újranyitották Magyarország egyetlen horgászmúzeumát

Anyagi okok miatt 2018-ban bezárták a múzeumot.

Ismét várja a látogatókat a Tisza-tavi Horgászmúzeum – írta a Pecaverzum.

A különleges gyűjtemény története Balatonalmádiból indult, és most Sarudon folytatódik. A Tisza- tavi Horgászmúzeum illeszkedik a Tisza-tó attrakciói közé, hiszen a horgászok a Tisza-tavi Ökocentrumban megismerhetik a halak életét, Sarudon pedig a horgászmódszerek, horgászeszközök fejlődését.

Gönczi György szenvedélyes horgász és horgászbolt-tulajdonos gyűjteményéből jött létre Balatonalmádiban az ország első Vízimúzeuma, amely 2006-tól fogadta a látogatókat.

2015-ben a gyűjtemény egy része a Hatvani Vadászati Múzeumba, a többi pedig Sarudra került, ahol 2016-ban nyitott meg egy felújított parasztházban a Tisza-tavi Horgászmúzeum.

Facebook / Élményfalu Sarud, a Tisza-tó Aktív- és Ökoturisztikai Központja

A múzeumban a horgászbotokon, orsókon és kapcsolódó eszközökön kívül halas használati tárgyak és régi csónakmotor is látható.

A Horgászmúzeumban bemutatják a horgászmódszereket, a horgászeszközök fejlődését, a horgászathoz kapcsolható tárgyakat és néhány trófeát is. Összegyűjtötték a magyar horgászcikk gyártók első termékeit, valamint bemutatják a tiltott horgászeszközöket is.

Értékes része a kiállításnak az egyik legnépszerűbb hazai csaligyártónak, Cservenák Péternek emléket állító CHERVY gyűjteményt, amit a családtól kapott a múzeum ajándékba.

A múzeum a nyári időszakban minden nap 9 és 18 óra között várja vendégeit. A belépőjegy ára felnőtteknek 1000, gyerekeknek 700 forint, a csoportok kedvezményt kapnak.

Kapcsolódó
Megnyitotta kapuit a Ráckevei Halmúzeum
Egy haláruslány korabeli viseletével is megismerkedhetnek a látogatók.