Makacsul tartja magát a Balaton gyógyhatásáról szóló legenda: igaz, a tó környékén két gyógyforrás található, a füredi savanyúvíz és a hévízi termál, de ezeknek nincs kapcsolatuk a Balaton vizével, jelentette ki Vörös Lajos ökológus, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa a veol.hu-nak adott interjújában.
Mint fogalmazott, a Balaton vize azért lágy és selymes, mert enyhén lúgos kémhatású. A pH-skálán a 7-es víz a semleges, a Balatoné 8,5 pH-értékű.
A mi égövünkön és kőzethátterünkben a vizeknek három fő ásványi összetevőjük van: a kalcium, a magnézium és a hidrogén-karbonát. A kalcium és a hidrogén-karbonát a mészkőből, a magnézium a dolomitból oldódik ki. A tóba befolyó vizek sok szén-dioxidot tartalmaznak. Miután a víz a Balaton medrében megáll, az oldott szén-dioxid lassan egyensúlyba kerül a levegőben lévővel, és számos kémiai reakció eredményeként kalcium-karbonát (mészkő) csapódik ki a vízből. A befolyó vízben tehát még a kalcium az uralkodó elem, a Balaton vizében viszont – a kémiai folyamatok eredményeként – már a magnézium
– magyarázta.
Kérdésre válaszolva elmondta, a Balaton vizének összetételét a tihanyi intézetben közel száz éve vizsgálják, 1927 óta rendelkeznek róla adatokkal. Ebből derült ki, hogy a humán hatás következtében dráma van kibontakozóban: az elmúlt fél évszázadban a konyhasó mennyisége a vízben az ötszörösére nőtt.
A Balaton vize tehát egyre sósabb, amit ötven év múlva már a fürdőzők is érezni fognak. Egyelőre azonban nem befolyásolja az élvezeti értékét. A sótartalom növekedésében – és itt a nátrium-kloridról, tehát a konyhasóról beszélünk – szerepe van a télen végzett jégmentesítő útszórásoknak éppúgy, mint a parti beépítéseknek. A korrózió az épületekből és burkolatokból a tóba mosódik, továbbá a Balatonban köt ki a mezőgazdasaságban használt káli műtrágya és a háztartások tisztított szennyvize is. Ez utóbbiban, gondoljunk csak a mosogatógépekhez használt vízlágyító sóra, a nátrium-klorid éppúgy megtalálható, mint a vizeletben. Nem magyar jelenségről beszélünk, az északi országokban az intenzív téli útszórások miatt ennél rosszabb a helyzet
– fogalmazott.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy nemcsak a nátrium-klorid koncentrációja, hanem a többi ásványi összetevő koncentrációja is számottevően nőtt az elmúlt évtizedekben. A múlt század közepéig mondhattuk, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, de mára ez a helyzet megváltozott.
Vörös Lajos szerint a Balaton vize ma már nem édesvíz, hanem a hazai terminológia szerint is „édes-sós átmeneti víz”. A nemzetközileg elfogadott osztályozás szerint édesvízben az összes sótartalom felső határa 500 milligramm literenként, ilyen volt a Balaton vize a huszadik század közepéig, de napjainkban ez az érték megközelíti a 700 mg/litert, és egyelőre ez a növekvő tendencia töretlennek látszik.
A vízibolhák és gerinctelenek már megszenvedik az egyre sósabb vizet. Ez nem azt jelenti, hogy kihalna a tó, hiszen tudjuk, hogy a természet mindig mindenhez alkalmazkodik.
Mindenfajta vízben vannak élőlények. A víztisztaság emberi fogalom. A vízben lévő algák mennyisége a foszfát- és nitrátionok mennyiségétől függ, amiből a halastóban a sok a kívánatos, de ugyanez a fürdésre használt vízben kellemetlen, sőt kizáró ok lehet. Azért kell tisztítani a szennyvizet, hogy a nitrogén és a foszfor ne kerüljön a tóba, így lesz a víz átlátszóbb és tisztább
– tette hozzá.
Végezetül rámutatott, a hetvenes-nyolcvanas években rendkívüli algaszaporodás volt a Balatonban, az algák mennyisége háromszorosan túllépte az egészségügyi határértéket. Miután az állam sok milliárdot költött el a szennyvíztisztító hálózat kiépítésére, a Balatonba érkező foszfor mennyisége mára jelentősen csökkent. A Keszthelyi-medencébe a hetvenes-nyolcvanas években a Zalán keresztül évente még 100 tonna foszfor jutott bele, ma évente 20 tonna. Így sikerült jóval az egészségügyi határérték alá csökkenteni a vízben az algák mennyiségét. A szakemberek reménykednek, hogy ez a nyár sem tartogat meglepetéseket.
