Új hidat avattak az Ipoly mentén

Korábban fél órát kellett utazni a két település között.

Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között – írta az MTI.

2010-ben huszonkét átkelőpont volt a két ország között, ami mára harminchétre nőtt, így az utóbbi tizenhárom évben ez a tizenötödik új átkelő. Korábban hosszú évekig Ipolydamásd és Helemba között 24 kilométer, vagyis csaknem fél óra volt az út.

A helyiek korábban csak “átláttak a túloldalra”, nem tudtak átmenni, kerülniük kellett. Most egy könnyű sétával a szomszédos országban lehetnek.

Európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is.

MTI / Bodnár Boglárka

Idén még három újabb átkelési pontot fognak átadni Szlovákia és Magyarország között, két újabb Ipoly-hidat és egy közúti kapcsolatot, ezekkel együtt pedig negyvenre emelkedik már a határátkelők száma. Magyarország és Szlovákia számára stratégiai fontosságú kérdés az átlépési pontok megléte, hiszen hazánknak épp ez a határa a leghosszabb.

Szlovákia hazánk második legnagyobb kereskedelmi partnere, tavaly 17 milliárd eurót ért el a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely idén 11 százalékkal bővült.

Kapcsolódó
Új kerékpáros híd épül a Szigetközben
Magyarország és Szlovákia között teremt új kapcsolatot.