Mozaik

Hatalmas hüllő vadászott a Dunában Szentendrénél

Nem mindennapi találkozást örökítettek meg a szentendrei Duna-parton. Egy jól megtermett kockás sikló kapta el az egyik fokozottan védett halunkat, a kizárólag a Dunában és mellékfolyóiban élő selymes durbincsot.

A sikló, mint pikkelyes hüllő a kígyók alrendjébe tartozik és első ránézésre ez a robosztus, kifejezetten nagy példány valóban okozhat némi ijedséget, de teljesen ártalmatlan állat, semmiféle veszélyt nem jelent az ember számára sőt, inkább maga az ember veszélyezteti a kockás siklót.

A kockás sikló hazánkban védett faj, ahogy minden hüllő és kétéltű is az. Országosan igen elterjedt, első sorban a vizes élőhelyekhez, tavakhoz, folyókhoz kötődik. Zsákmányát főként a halak jelentik. Mivel akár egy méteresre is megnövő kígyófajról van szó, az emberek gyakran végeznek vele, mert félnek tőle, pedig teljesen ártalmatlan ránk nézve, ráadásul még az élőhelyeit is veszélyezteti az emberi tevékenység

– mondta el érdeklődésünkre Kálmán Gergely, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság sajtóreferense.

A kockás sikló, ha megfogják, a vízisiklóhoz hasonlóan általában nem harap, de tekergőző farkával és testének hátsó részével kellemetlen szagú anális váladékát fogvatartójára keni. Amennyiben a fenyegető sziszegése és a bűzös váladéka nem éri el célját, a vízisiklóhoz hasonlóan a kockás sikló is holtnak tettetheti magát – írta az állat védekezéséről a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A nem mindennapi találkozást Ágoston Katalin és párja örőkítette meg, mikor mit sem sejtve lesétáltak Szentendrén a Duna-partra.

A siklót én vettem észre teljesen véletlenül, mikor délelőtt 10 óra körül a vízhez mentünk. Rögtön szóltam a barátomnak, hogy fotózza le gyorsan, mert ilyet biztos nem látni minden nap, ráadásul egy ilyen népszerű és forgalmas helyen, mint a szentendrei Duna-part

– nyilatkozta Ágoston Katalin, aki elárulta azt is, hogy mindketten nagy természetbarátok, járnak kirándulni és horgászni is, ha pedig valami érdekeset látnak, mindig lefotózzák.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik