Mozaik

Így halad az új balatoni hajók összeszerelése – fotók

A két új komp és két új katamarán történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a Balatonra.

Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a kifejezetten a magyar tenger adottságaira tervezett négy új hajó összeszerelésén, amelyek a Balatoni Hajózási Zrt. flottájában fognak szolgálni a jövőben. A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat – közölte a BAHART.

Kiemelték, hogy a két új komp és két új katamarán olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a Balatonra, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Jelenleg a műszaki munkálatok zajlanak a BAHART siófoki telephelyén.

A BAHART négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új hajó és a két új katamarán fontos szerepet kap majd a turizmusban, és a helyi közlekedésben, hiszen a gyorsabb hajók sűrűbb, a tágas, korszerű belső terek pedig kényelmesebb átkelést biztosítanak majd a révek között.

A 11 méter széles és 35, illetve 45 méter hosszú hajókat a szállítás miatt az indulásuk előtt részlegesen visszabontották. Balatonra érkezésük után a munkálatok első lépése a felépítmények felszerelése volt. Majd egy 450 tonnás daru emelte le egyenként a több tonnát nyomó, óriási nyitott fedélzetet, az utastereket és a kormányállásokat a szállítóhajókról és helyezte rá a hajótestekre. Ezt követte a gépészeti, villamos, hidraulikai rendszerek visszaépítése. A kompokon összesen 11, a katamaránokon pedig 14 kilométer hosszú elektromos vezeték húzódik, emellett a gépészeti csövek is kitesznek hajónként 1-1 kilométert.

A közleményük szerint a hajók összeszerelése ütemterv szerint halad. Jelenleg a belső terek belsőépítészeti, burkolási munkálatai folynak, amelyekkel párhuzamosan zajlik az ablakok beszerelése, a tetőszerkezetek építése, valamint a klímarendszerek és rádiónavigációs rendszerek beillesztése. Hamarosan pedig megkezdődnek a beüzemelési feladatok is. A forgalomba állás engedélyezését hatósági szemle előzi meg. A kifejezetten a Balatonra tervezett, egyedi kompok és katamaránok a legmodernebb környezetvédelmi normáknak (EUR Stage V.) megfelelő motorokkal rendelkeznek, modern kormányzással és technológiákkal felszereltek, és elődeiknél gyorsabb – a kompok 15 kilométer/órás, a katamaránok 18 kilométer/órás – utazósebességgel bírnak.

Kapcsolódó
Különleges tárlat nyílt egy régi kompon Kiskörénél
A kiállítás minden eleme az újrahasználat és az újrahasznosítás jegyében jött létre.
Olvasói sztorik