Mozaik

Káprázatos látvány a szatmári fecskesereg behúzása

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Habarics Béla
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Habarics Béla
Óramű pontossággal érkeznek alkonyatkor.

A Szamos holtágon tömegével éjszakáznak a füsti fecskék – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Javában tart a fecskék idei vonulása, a Sokszínű vidék is írt már az országban több helyen észlelt népes fecske csapatokról.

Az alföldi természetvédők érdekes természeti jelenségnek lehettek szemtanúi Szatmárban. Habarics Béla, a Természetvédelmi őrszolgálat munkatársa ismét szenzációs fotókat kattintott a nem mindennapi jelenségről.

Galéria
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság / Habarics Béla

Ököritófülpös közelében a Tunyogmatolcsi Holt-Szamos egyik kanyargós, felső szakaszán nagy kiterjedésű nádas élőhelyek vannak. Ide érkeznek alkonyatkor a környék fecskecsapatai. A védett madarak ilyenkor egy irányba repülve keresik fel az éjszakázóhelyüket. A behúzás igen látványos.

Először a seregélyek (Sturnus vulgaris) több ezres csapatai érkeznek meg és laposan a holtág felett repülve foglalják el helyüket. Ezután a fecskék villámgyors zuhanórepüléssel kiválnak a hömpölygő madárfelhőből és a sűrű növényzetbe vágódnak.

A túlnyomó többségben füsti fecske (Hirundo rustica) alkotta csapat bő egy fél órán át keresi a helyét és hangos csivitelésük jóval a sötétedés után halkul el.

A füsti fecske védett, természetvédelmi eszmei értéke 50 000 forint.

Kapcsolódó
Csodálatos fecskefelhőt videóztak Sumonynál
A napokban útra kelnek a kistestű vándormadarak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik