Hűtőben találtak skorpiót Székesfehérváron

Both Zoltánt riasztották az eset miatt.

Többnyire a hüllők, kétéltűek vagy pókszabásúak osztályába tartoznak azok a nem kívánatos vendégek, akikhez a legtöbbször riasztják Both Zoltán vadállatbefogót, írja a feol.hu.

A lap cikke szerint szakember immáron 23 éve járja az ország különböző területeit, ha valaki riasztja, hogy lakásában, kertjében vagy valahol a közelében ezen állatok valamelyikét látja. Leginkább az ijedtség vezérli az embereket, amikor segítséget kérnek tőle, pedig, mind mondta, sok esetben erre semmi ok. Vannak azonban olyan, főként apró testű állatok, amik társaikkal ellentétben már igen veszélyesek. Ilyenek például az ázsiai tigrisszúnyogok, amik az elmúlt 3-4 évben jelentek meg itthon.

Ennek számos oka lehet, de úgy gondolom, hogy nagyrészt az enyhe teleknek köszönhető a megjelenésük. A hagyományos szúnyogoktól eltérő a csípésük és akár 22-féle vírust is terjeszthetnek

– részletezte, hozzátéve, hogy a tigrisszúnyogok mellett számos másik invazív faj is megjelent az elmúlt néhány évben Európában.

Ami a pókszabásúakat illeti, a skorpiók azok az ízeltlábúak, amelyeket akár véletlenül is hazautaztathat az ember a nyaralásból. 22 fajta honos Európában, így nem kell a tengerentúlon nyaralni ahhoz, hogy a bőröndbe belemászva egészen hazáig kísérje a nyaraló családot.

Habár ezeknek a fajtáknak gyenge a mérgük, azért jobb óvatosnak lenni, hiszen allergiás reakciót azért kiválthat a csípésük.

Skorpiókhoz viszonylag gyakran riasztanak, főleg a nyári időszakban. Nemrég történt egy székesfehérvári eset, amikor a betelefonáló rendelt egy hűtőszekrényt, azt hiszem Thaiföldről érkezett és lapult benne egy skorpió

– magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz ezekkel az állatokkal a megtalálásuk után, elárulta, hogy megtartja vagy egy állatkertbe viszi őket, ha persze fogadják, mert ez nem mindig van így. A vadállatbefogó egyébként nem csak ment, hanem edukál is, előadásokat tart főként gyerekek számára.

Kapcsolódó
Embereket fertőzött meg a nyugat-nílusi láz Somogyban
A betegség közvetlenül egyik állatról a másikra, illetve emberre nem terjed, a vírust kizárólag a szúnyogok terjesztik.