Kifutottak első útjukra a Bahart legújabb hajói

Az új katamaránok elsősorban menetrendi hajóként fognak üzemelni, de fontos szerepet kapnak majd programokban, vagy rendezvények helyszíneként is.

Kifutottak első útjukra a Balatoni Hajózási Zrt. új hajói Siófokról – írta az MTI.

Több mint 5 milliárdos beruházás révén két új komp és két új katamarán áll szolgálatba hamarosan a Balatonon. Erre többek között azért volt szükség, mert a jelenleg is közlekedő kompok és katamaránok negyven éve szelik a habokat.

Az új hajók javítják a Balaton környékén élők közlekedési lehetőségeit, a turisták számára nagyobb élményt jelentenek, több kerékpárt tudnak szállítani, és rövidül az átkelési idő. Emellett az új kompok mérsékelhetik a Balaton körüli autós forgalmat is.

Facebook

Az új kompok a tervek szerint idén év végéig állnak forgalomba, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon kezdetekor.

A Komáromban készült, és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása.

Facebook
Facebook
Facebook

77 évvel ezelőtt, szeptember 21-én Széchenyi Istvánhoz kötődően indult el az első gőzhajó a tavon, amely a balatoni hajózás napja lett.

Míg 2010-ben 800 ezer utas kelt át Szántód és Tihany között, tavaly már közel 1,4 millió. A személyhajókra is igaz, hogy növekszik az utazóközönség igénye és száma is. Csupán a kerékpárosok száma az idei évben több mint 20 százalékkal növekedett a személyhajókon.

A régi balatoni katamaránok maximális utazósebessége 12-13, a fiatalabbaké 17-18 kilométer/óra, a régi kompoké 12-13, míg az újaké 15-16 kilométer/óra, ezért is csökkenhet a várakozási idő a parton.

Kapcsolódó
Másfél millióan utaztak idén a Bahart járatain a Balatonon
A menetrendi hajózásban leglátogatottabb továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal.