Veszprém vármegye egyik legnagyobb kutyabarát közparkja épül

Év végére már használhatják a kutyások.

Balatonfüreden épül Veszprém vármegye egyik legnagyobb és egyben a település első kutyabarát közparkja – írja a veol.hu.

A 6000 négyzetméteres létesítményt a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával és az önkormányzat saját forrásából valósítják meg.

Kosler Zoltán, balatonfüredi városfejlesztési irodavezető elmondása szerint a területen igényes parkot hoznak létre, ahová fákat, más növényeket ültetnek, korszerű infrastruktúrát építenek ki. Ivóvizet vezetnek oda, és lehetővé teszik, hogy az állatok gazdái kezet tudjanak mosni. Gondoskodnak a zöldterület locsolásáról, a közvilágításról, és elhelyeznek több hulladékgyűjtőt is. A területnél könnyen lehet majd parkolni.

A Lapostelki útnál épülő park gyalog is könnyen elérhető a városból, viszont mivel a lakóépületek távolabb vannak, így nem zavarják az ott élőket.

A későbbiekben azt tervezik, hogy az állatvédelemmel, a felelős állattartással kapcsolatos rendezvényeket is szerveznek.

Terveik szerint a munkálatokkal év végére végeznek.

Kapcsolódó
Egyre több a kutyabarát hely a Balatonnál
Egy étteremben kutyabarát menüt is bemutattak.