A “Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről” szóló, 1872. december 22-én megszavazott 1872. évi XXXVI. törvénycikk rendelkezett arról, hogy
Buda és Pest szabad királyi fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesíttetnek.
Az egy évig tartó folyamat az 1873. november 17-i díszközgyűléssel ért véget, amikor is megkezdte működését a Fővárosi Tanács – ennek emlékére Budapest Főváros Közgyűlésének 1991. március 21-i döntése értelmében november 17. a főváros ünnepnapja.
Széchenyi javasolta először a Budapest nevet
Pest és Buda egyesítését először Széchenyi István vetette fel az 1830-as években, ő javasolta a Budapest nevet is. A szabadságharc után az ostromállapot Pesten 1854-ben szűnt meg, s a város hamarosan gazdasági, kereskedelmi és szellemi központ lett, Budán voltak a kormányszervek, ezek adták a jobb parti városrész súlyát.
Az 1870-es évek elején kezdődött meg az Országgyűlésben a városok jogállását, igazgatási viszonyait szabályozó törvény tárgyalása. Ennek vitájakor nyújtotta be önálló javaslatát a különálló városok egyesítéséről két honatya, Wahrmann Mór pesti küldött, a magyar országgyűlés első zsidó képviselője, valamint Házmán Ferenc budai polgármester. (Ez utóbbi már 1848-ban kidolgozta Pest és Buda egyesítésének tervét).
A törvény 134. paragrafusa a három város képviselőiből álló 34 tagú bizottságra bízta a főváros közigazgatásának megszervezését, ez dolgozta ki Széher Mihály pesti képviselő vezetésével a kerületek beosztását, alakította ki a választókerületeket, állapította meg a közgyűlés bizottsági szervezetét, a városi jelképeket, a tanácsi választások módját.
Az első közgyűlés létszáma 400 fő volt
A fővárosi közgyűlés létszámát 400-ban határozták meg. A városvezetést illetően az a megoldás született, hogy a főpolgármesteri tisztségre a király jelöl három személyt, akik közül a közgyűlés választhatja meg hat évre a hivatal betöltőjét. A főpolgármester a kormányt képviselte, fő feladata az volt, hogy őrködjön az állami érdekek érvényesülése felett. A polgármester vezette a városi közigazgatást és ő volt a főbb városi tisztségviselők alkotta tanács elnöke, mellette két alpolgármester működött. A kerületek ügyeit az elöljárók vezették, a munkájukat segítő testületet az esküdtek alkották.
Az 1873. szeptember 25-26-án tartott első képviselői választásokat heves politikai viták övezték. Különösen a virilizmus (a legtöbb adót fizetők előjogokban részesítése) váltott ki indulatokat, ugyanis a 400-ból 200 tanácstagot a főváros legvagyonosabb polgárai közül, “az 1200 legtöbb egyenes államadót fizetők sorából” választottak meg. A másik 200 képviselői helyet szintén listáról töltötték be, erre bárki felkerülhetett, akinek választójoga volt. A szavazásra jogosultak száma tízezer volt, de a szigorú választójogi feltételek, a virilizmus és más okok által kiváltott érdektelenség következtében a részvétel nem érte el az ötven százalékot.
Az első polgármester Kamermayer Károly lett
A megválasztott képviselők 1873. október 25-én a Vigadóban gyűltek össze, s megalakultnak nyilvánították Budapest törvényhatóságát. A főjegyző felolvasta I. Ferenc József levelét, amelyben az uralkodó megnevezte három jelöltjét a főpolgármesteri tisztségre, amelyet 209 szavazattal Ráth Károly ítélőtáblai alelnök nyert el. Budapest első polgármestere a november 4-én megválasztott Kamermayer Károly lett.
Bár a Fővárosi Közgyűlés tényleges megalakulását, ezáltal a városrészek közigazgatási egységesülésének megtörténtét ez a tanácskozás jelentette, maga a főváros december 2-án úgy határozott, hogy “a főváros tényleges egyesítésének napjául f. é. november 17-e tekintessék és pedig azon okból, mert e napon a pesti, budai és óbudai hatóságok megszűnvén, a fővárosi tanács nemcsak megalakult, hanem az ügyek vitelét tényleg átvette és rendszeres működését is meg is kezdette”.
1991-től emléknap november 17-e
Ennek oka lehet, hogy október 25-én az országos politika vezetői (a fővárost az új vezetésnek átadó kormánybiztos, Deák Ferenc és mások) voltak a főszereplők, így a november 17-i dátummal a testület függetlenségét hangsúlyozta. A rendszerváltás után ezt a döntést vette figyelembe a Fővárosi Közgyűlés, amikor 1991. március 22-én az egyesítés emlékére Budapest ünnepnapjává nyilvánította november 17-ét.
Az Andrássy-kormány még az egyesítés előtt terveket dolgozott ki egy modern nagyváros létrehozására, a Duna-part rendezésére, hidak, utak, kikötők, közraktárak építésére. A cél érdekében 24 millió forintos állami kölcsönnel Állami Pénzalapot hoztak létre és már 1870-ben életre hívták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelyet 32 éven át az alelnökként ténykedő Podmaniczky Frigyes báró vezetett (az elnök a mindenkori kormányfő volt).
Az egyesítés megnyitotta az utat Budapest világvárossá fejlődése előtt, elősegítette az ipar és a kereskedelem gyors és nagyarányú növekedését, a közintézmények fejlődését. Az egyesítéskor Budának 54 ezer, Pestnek 200 ezer, Ó-Budának 16 ezer lakosa volt, ez a szám 1890-re meghaladta a félmilliót, s míg 1870-ben Pest-Buda még a tizenhetedik volt az európai nagyvárosok sorrendjében, 1900-ban Budapest már a nyolcadik.
A főváros november 17-19. között látványos programsorozattal ünnepli Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját.
A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal teszi emlékezetessé az ünneplést: november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain.
