Mozaik

Ma nyit Budapest egyetlen Duna-parti szabadstrandja

Város és folyó egyesület
Város és folyó egyesület
A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területen éjszakai őrzés is biztosított.

Június 30-án, pénteken fergeteges, élőzenés nyitóbulival indul a Római-parti Plázs idei szezonja. A fővárosiak közkedvelt fürdőhelye augusztus 20-ig várja a strandolni vágyókat – írta a 3.kerulet.ittlakunk.hu Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának közlésére hivatkozva.

Mint az előző években – a június 27-i föveny-előkészítést és a két napra rá végrehajtandó mederkotrást követően – idén is a tiszta és gondozott partszakasz, a kiépített infrastruktúra várja a kikapcsolódni vágyókat.

Ebben az évben is színes napágyakat, ingyenes ivóvizet, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználatot, valamint díjmentes kerékpár-tárolási lehetőséget biztosítanak a vendégeknek.

Fürödni a mostani szezonban is csak a szigorú biztonsági előírásokat betartva, a 120 cm-es vízmélységet jelző bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakaszon lesz lehetőség, nyitvatartási időben, 10 és 19 óra között. A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területen éjszakai őrzés is biztosított.

A területen természetesen lesz vízimentő szolgálat, illetve, a tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Vöröskereszt Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálata is segíti a biztonságos kikapcsolódást.

2023-ban különleges jubileumot is ünneplünk a Plázson: pontosan 50 évvel ezelőtt, 1973-ban született meg a rendelet, amely megtiltotta az azt megelőzően oly sok budapesti polgárnak állandó nyári kikapcsolódást jelentő dunai fürdőzést. A betiltás oka természetesen a folyó vízének állapota volt

– írta a portál.

Amikor egy civil kezdeményezés hatására két évvel ezelőtt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata újra felkínálta a fővárosiaknak a Dunában való fürdés lehetőségét, az indulás legfontosabb kritériuma a víz megfelelő minőségének biztosítása volt. És ez azóta sincs másként.

A Római-parti Plázs idei megnyitását is a partszakasz felmérése, szigorú hatósági és vízminőségi vizsgálatok, valamint szakhatósági engedélyeztetés előzi meg, és a vízminőség-ellenőrzés a nyitvatartás teljes ideje során napi rendszerességgel ismétlődik majd.

Ha a biztonságos, fürdőzésre alkalmas vízminőségi értéket bármikor meghaladják a számok, akkor a fürdőhelyet azonnal lezárják, és csak akkor nyitják újra, ha a mérőszámok alapján garantálható a megfelelő vízminőség.

Kapcsolódó
Budapest tengerpartján ingyen csobbanhatnak a gyerekek
A Lupa-tó partján barátságos a belépőjegyek ára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik