Augusztusban a nemzeti parkban két fiókát gyűrűztek meg és nyomkövetővel szerelték fel. A most Csádba megérkezett ifjú madár a Bócsa nevet kapta. A nyomkövető a már kitollasodott, anyányi fióka felső testének hátulsó részére került, hogy a légellenállást kevésbé akadályozza – írta meg weboldalán a nemzeti park.
Bócsa szeptember 28-án elhagyta a fészek környékét és elindult dél felé. Több korábban jelölt fiókával ellentétben később sikerült túlélnie a számukra sokszor végzetes tengeri és észak-afrikai útszakaszt, ahol a vonuló madarakra a legnagyobb fenyegetés az illegális vadászat jelenti. Jelenleg Csád dél-nyugati részén van és úgy tűnik kedvező körülményeket talált a telelésre.
A szinte kizárólag hüllőkkel táplálkozó kígyászölyvről rejtett életmódja miatt meglehetősen keveset tudunk. Elsősorban középhegységi költőfajként írták le az 1960-as évektől, de ma már a Kiskunságban is él 7-10 páros állománya. 2017 óta szervezett akciók keretében a KNPI, valamint a Magyar Madartani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai a költések biztonsága, illetve a tudományos szempontból is fontos információk gyűjtése érdekében évente megkeresik a fészkeket.
A nyomkövető eszköz a Grassland HU Life-projekt keretében került Bócsára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésével.