Mozaik

Kétszer is ikerborjak születtek Kardoskúton

Körös-Maros Nemzeti Park / Lengyel György
Körös-Maros Nemzeti Park / Lengyel György
Az ellési szezon január második felében ér véget.

A hét végén két szürkemarha tehén is ikerborjakat ellett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén – írta a Körös-Maros Nemzeti Park.

A Sóstói Állattartótelepen november elején kezdődött az ellési szezon, s a hónap végére vált igazán intenzívvé.

Körös-Maros Nemzeti Park / Lengyel György

Mind a négy borjú egészséges, s a világra jövetelük után szinte rögtön lábra is álltak. Mindkét ikerpárnál az egyik üsző-, a másik pedig bikaborjú. 

Az ikerborjak testtömege természetesen néhány kilogrammal kisebb, mint azokban az esetekben, amikor csak egy újszülött jön a világra. A borjak a következő napokban egyedi jelölést, krotáliát kapnak. Ebben az ellési szezonban eddig 190 kisborjú jött a világra, s még 20-30 várható.

Körös-Maros Nemzeti Park / Lengyel György

A magyar szürkemarha tehenek nagyon szívósak, az elléseknél emberi beavatkozásra csak nagyon ritkán van szükség. Jó kondícióban vannak, így megfelelő mennyiségű tejet tudnak adni utódaik táplálásához.

A borjak rendszerint már az első héten kezdenek kisebb csapatokba verődni és közösen pihenni. Megkapó látvány, ahogyan a fiatalok kis csapatát körbeveszik a tehenek és közösen védelmezik őket.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik