Összefogtak az állatbarátok, eltűnt belga juhászkutyát keresnek a déli országrészben

A megtalálónak 300 ezer forintos jutalmat ajánlottak fel.

Már több mint 800 tagot számlál az a Facebook-csoport, amely egy Bubi nevű kutya megtalálásával foglalkozik. Gazdái úgy gondolják, hogy eltűnése helyétől akár 100 kilométerre is elcsatangolhatott, ugyanis Bubi nagy távolságokat tud megtenni rövid idő alatt is.

Bobo – de mindenki csak Bubinak hívja – egyébként egy örökbefogadott belga juhászkutya, akiért családja mindent megtesz, hogy hazakerüljön, írta az OrosCafe.

Január elsején délután, terepbiciklizés közben veszett el Bubi, amikor Hódmezővásárhely közelében, Körtvélyesnél járt gazdáival. A kutyának egy tölgyerdőnél veszett nyoma. Eltűnésekor hámot viselt.

Utoljára a Bodzási út és a Gátőrház közötti területen láttuk. Eltűnése óta pedig rengeteg bejelentést kaptunk, azonban sajnos nem készült kép, ami egyértelműsítette volna, hogy valóban Bubit látták. Voltak persze olyan különleges esetek, amikor hámmal láttak egy kutyát, ezeknek helyét bejelöltük egy térképen, hogy lássuk a feltételezett haladási útvonalat. Hiába raktuk azonban ki kedvenc dolgait és ételét, minden próbálkozás hiábavaló volt eddig. Eltűnésének helyét a mai napig keresőkutyákkal, drónnal, quadokkal, terepjárókkal és gyalogosan járjuk. Éjszaka egy hőkamera is a segítségünkre van

– mondta a portál megkeresésére Bubi gazdája, Varga Zita.

Bubi keresésébe rengeteg ember beszállt, hivatalos szervek is, a Facebook csoportban pedig 594 tag követi nyomon a történetet, valamint segít, hogy megtalálják a kutyát. Zita egyre inkább kiterjesztette a keresést, így már Orosházán és környékén is tudnak az elveszett házi kedvencről.

Bubi különleges ismertetőjeleket visel: vörös, aranybarna teste, hosszú lábai, fekete pofája, fekete hegyes füle, és kiállása nem egy elhanyagolt kutya képét mutatta. Ez azonban már megváltozhatott, mostanra a hegyes, fekete fülek, a fekete pofija, és vékony dereka és hosszabb lábai azok, ami alapján ráismerhetnek. Bubi egyébként egy végtelenül barátságos kutya, emberekkel főként nagy a bizalma. Mindenkit szívesen üdvözöl, odabújik egy kis simogatásért, akár gyerekekhez is, de más állatokkal, kutyákkal is barátsággal van

– jellemezte kedvencét Zita.

Zita úgy gondolja, a kutya eltűnésének helyétől egy 100 kilométeres körben lehet, azonban sajnos az sem kizárt, hogy átment a határon. Eddig 21 környékbeli településen tettek ki plakátot, így Orosházán is keresik őt, kérik az emberek segítségét.

Bubi oltásokkal, chippel rendelkezik, regisztrált neve a Bobo, de csak Bubinak vagy Bóbitának szokták szólítani. Zita kéri, ha valaki hasonló kutyát lát kedvesen próbálja magához hívni a következő szavakkal: „Bubi! Bóbita! Gyere hát!” Ha lehetőség van rá, készítsenek róla egy fotót, és hívják a +36-20/231-9240 vagy a +36-30/604-8851 számot. Minden bejelentést komolyan veszünk

– mondta Zita.

Kapcsolódó
Ennyien még nem kerestek kutyát Pécsen, meg is találták Nalát
A megtalálók nem fogadták el az 500 ezer forintos nyomravezetői díjat, így a gazda az összeget a Pécsi Mentőkutyás Egyesületnek ajánlotta fel.