A fülemülék vagy, ahogy sokan ismerik csalogányok, ritkán kerülnek szem elé, de gyönyörű éneküket egyre több helyen lehet hallani. A legkorábban érkezők már megszólaltak, a többség azonban április vége felé tér vissza költési területére. A hímek a nagy utazás után nem pihennek sokat, gyorsan énekelni kezdenek, remélve, hogy hangjukkal meghódíthatnak egy arra repülő tojót.
Horváth Edit bő egy hete találkozott idén először a hosszú vándorútjukról hazatért fülemülékkel.
Múlt hétvégén fotóztam egy Budapest határában lévő temetőben. Egyszerre nagyon sok fülemüle érkezett, zengett a daluktól a terület
– idézte fel friss élményét Edit.
A fülemülék gyönyörű és szó szerint ámulatba ejtő énekében gyakran lehet gyönyörködni, de látni, megpillantani őket már közel sem olyan egyszerű, hiszen kiválóan tudnak rejtőzködni.
Sokat bujkáltam, nagyon félénk, rejtőzködő madárkák. Minden évben várom őket, a csodás dallamaikat, számomra igazi tavaszköszöntő, jókedvet hozó, szívreptető madárdal
– részletezte a hölgy, miként tudta elkészíteni a különleges felvételeit erről a ritkán szem elé kerülő énekesmadárról.
Kecskemét környékére is megérkeztek a fülemülék, és messzi osonó trillájukkal nagy boldogságot adtak Mészáros Katának.
Csengő énekükre lettem először figyelmes. A reptértől nem messze, egy elhagyatottabb részen szoktak megjelenni először, az idei évben is így történt. Szerencsére fotókat is sikerült készítenem róluk, ahogy teli torokból énekeltek. Pár napra rá beljebb húzódnak a keretbe is, ahol a bokrok sűrűjében kiválóan el tudnak rejtőzni, de csengő énekükben minden nap gyönyörködni tudok. Nincsenek rá szavak milyen jó érzés a dalukra ébredni, a fülemülék az elsők, majd a sárgarigók követik őket
– osztotta meg Kata élményeit.
A fülemüle csattogó előadása a legszebb madárdalok közé tartozik. Éneke lágy, de mégis hangos, messzi hallatszó és rendkívül változatos. A madárénekekkel foglalkozó kutatók vizsgálata szerint egyes hímek énekében akár több mint ezer elem és akár kétszáznál is több eltérő strófa található meg.
Nagy utat tesznek meg, hiszen egészen Afrikából térnek vissza költő területükre, ahol a megérkezésük után a hímek területet is foglalnak és csengő dalukkal védik azt. Lágyan csengő, erőteljes és változatos strófákból álló énekükkel várják vissza a tojókat, akik többek között a hímek előadása alapján választanak párt maguknak.
A fülemüle éneke mindig gyönyörű és rabul ejtő, de, ha éjszaka halljuk előadását az még varázslatosabbnak tűnik. Amikor beköszönt az este, és mint egy puha sötét bársonyt terít a tájra, csend öleli körbe ez erdőszélek csalitosait. Az égen, aprócska lámpásokként fénylenek a csillagok, közöttük pedig mosolygó arccal kémlelni az éjszakát a Hold, amikor az egyik bokor védelméből egy gyöngyöző ének bújik elő.
Könnyedén szalad szét a hang, amire rövidesen válasz is érkezik, és csattogó hangverseny lopakodik az éj sötétjébe. Olyan előadás ez, amit az ember, ha egyszer hallott egészen biztos soha nem felejt el, akinek pedig gyakran megadatik meg soha nem unja, mert ez igaz kis varázslat, ami könnyedén és észrevétlen ejti rabul a szívet.
A fülemüle tollruhája szerény, minden feltűnést kerülő, tökéletesen bele tud olvadni a környezetébe, hogy a kíváncsi szemek elől rejtve maradhasson. Egyedül éneke az, ami elárulja ottlétét, vagy ha éppen előbújik a bokrok takarásából és hihetetlenül könnyed, elegáns röptével odébb libben.
Éppen emiatt a rejtőzködő és minden feltűnést kerülő viselkedése miatta kerül nagyon ritkán a szem elé. Szinte mindig a sűrűbben, a bokrok mélyen tartózkodik, ahol táplálékát is keresi. Étlapján kizárólag rovarok, pókok, férgek és apróbb csigák szerepelnek. Az őszi vonulás alatt rájár fekete bodza termésére, de csak a talajra hullott szemeket csipegeti fel, és azt is csak ott, ahol takarásban, észrevétlen tud maradni.
Április első heteiben, amikor a hím fülemüle hazatér költési területére a távoli Afrikából, területet is foglal, és ha kedvező az időjárás dalra is fakad, így védve revírjét és bízva abban, hogy az utána érkező tojók valamelyikének felkelti az érdeklődését. Általában a hímek arra a területre, annak környékére térnek vissza, ahol az előző évben fészkeltek, gyakran előfordul, hogy ugyanazt a territóriumot foglalják el.
A fülemüle párok az erdők szegélyein fészkelnek, ahol a sűrű bokrok védik őket és szerelmük bölcsőjét. De előszeretettel telepednek meg városok parkjaiban, vagy kertekben, de csak ott, ahol sűrű bokrosok vannak és azok alatt a száraz avar meg van hagyva. Igencsak fontos a számukra a talajt befedő avar, ami életüket segíti és biztonságot ad nekik. Hiszen, ha bármilyen ellenség közeleg, akkor a száraz levelek zizegő hangja jelez a tojásait melengető tojónak.
A fészket a tojó egyedül építi, aminek az anyagait a közelből szerzi be. A fészek alapja száraz falevél, a csészét gyökér szálakkal, szőrszálakkal béleli ki, és, ha lehetősége van rá, akkor puha mohát is sző bele. Amíg a tojó hajlékát építi a hím vigyázza és őrködik felette, énekel és csattogó hangjával jelez a párjának.
Miután elkészült a takaros kis hajlék a tojó letojja az első tojást, majd minden nap egy tojással gazdagodik a fészek. Miután mindegyik tojás a helyére kerül – általában öt -, elkezdi a kotlást. A tojásokat szinte egész nap melengeti, csak akkor hagyja el a fészket, ha táplálékot indul keresni. Ilyenkor a hím követi a párját.
Amíg a tojó költ és a tojásokat melengeti, a hím kiül a fészek közelébe, néha szabad ágra is, és hallatja megannyi strófából álló énekét, a legszebbet, amely madártól telik.
A fiókák 12-14 naposan kelnek ki, és a tojó nem hagyja magára őket. Az első napokban kizárólag a hím hordja a táplálékot a tojónak és a fiókáknak, amit a tojó ad oda nekik. A fiókák gyorsan fejlődnek és a kikelésük után 13-14. napon elhagyják a fészküket, és ahányan vannak annyi felé bújnak el. Ilyenkor repülni még nem vagy csak alig tudnak, de mivel az alacsonyan épült fészekben nincsenek kellő biztonságban, így szétszóródva nagyobb az esélyük a túlélésre.
Fészekhagyás után a szüleik tovább etetik a fiókákat, akik a bokrok tövében az avarba megbújva várják őket. Amikor a szülők megérkeznek az eleséggel, hívó hangjukat hallatják, amire a fiókák előbújnak a rejtekükből, és tátott csőrrel várják a finom falatokat.
Ahogy telnek a napok a fiatalok egyre nagyobbra cseperednek, erősödnek és tollaik is teljesen kifejlődik lehetővé téve, hogy egyre távolabb tudjanak repülni. Bő két héttel azután, hogy elhagyták a fészküket már egyre távolabb kóborolnak a fészektől, és a nyár második felében már elkezdik önálló életüket.
Őszi vonulásuk általában augusztusban kezdődik meg és szeptember közepéig tart. Éjszaka, a csillagok fénye alatt vonulnak, napközben pedig pihennek. Hosszú utat tesznek meg Afrikáig, a téli szálláshelyükre.
Sajnos a fülemülék is rengeteg veszélynek vannak kitéve a vonulásuk alatt, mely veszély fő forrása az ember, aki egyre szűkíti az életterüket, irtja az élőhelyüket és a mediterráneumban lövik, csapdázzák őket, akárcsak a többi kis testű énekesmadarat.
Évről-évre milliónyi madár dalos torka nem tud többé énekre nyílni, így nagy öröm és megkönnyebbülés az, amikor ilyenkor tavasszal újra köszönteni tudjuk a hazatért, hosszú utat megtett vándorokat.
