Mozaik

427 kiló pontyot fogtak ki cseh horgászok a Balatonból

facebook/ibcc
facebook/ibcc
Ezzel megnyerték a világ legnagyobb pontyfogó versenyét.

Cseh horgászok nyerték a Balatonon rendezett Adventer & fishing X. International Carp Cup-ot!

A világ legnagyobb pontyfogó versenyére 25 országból, 300 csapat nevezett. Az április 20-án kezdődött – majd egy héten át tartó – versenyen több mint 15 tonna 10 kilogrammnál nagyobb pontyot fogtak a versenyzők, 13.64 kilogrammos átlag súllyal.

A rendkívül változatos időjárás, viharos szél és erős lehűlés tette próbára a horgászokat, akik csodálatos halakat fogtak. A legnagyobbat Siófokon az Akvariusz csapat, amely mint kiderült a hiteles mérlegelést követően a Balatonból valaha kifogott legnagyobb ponty.

Érdekesség, hogy ezt a halat a verseny történetében harmadszor fogták meg,  2019-ben 24 kg, 2022-ben 32 kg, most pedig 35,6 kilogrammos súllyal.

A győztes cseh, három fős Carpsonbaits 2 csapat 31 értékelhető fogással 427 kg-os összfogással lett első a Tihany melletti  Sajkodi MOHOSZ tanyán horgászva.

Második helyen a szintén cseh Nikl & Carp´R´us 2 végzett, 386 kilóval, a harmadik pedig egy magyar csapat, a Carpsoul lett összesen 263 kilogrammos fogással.

Az eseményt a televízióban és az interneten óriási érdeklődés kísérte, esténként több több százezren követték élőben az eseményeket a helyszínről sugárzott élő televíziós műsoron keresztül.

Kapcsolódó
Minden idők legnagyobb pontyát fogták ki a Balatonból
Ez az új hivatalos rekord a magyar tengeren.
Olvasói sztorik