Mozaik

2046-ig nem lesz olyan látványos az Éta Aquaridák csillaghullása, mint most vasárnap

Getty Images
Getty Images

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t.

Az Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok a sebességükről ismertek, ugyanis igen nagy, hozzávetőlegesen 66 km/s sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. Idén a raj vasárnap hajnalban éri el maximumát. Az átlagos, óránként 25 meteor helyett most akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk

– olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint az észlelést megkönnyíti, hogy ekkor égi kísérőnk újhold körüli fázisban lesz, a holdsarló még a 6 százalékot sem éri el. Így a leggazdagabb hullás hajnali 3 és 4 óra között körülbelül fél három után várható, amikor már a radiánspont is a horizont felett lesz.

Mint írták, érdemes kelet felé nézni az égbolton, és jó horizontú, sötét, vidéki észlelőhelyen gyönyörködni a májusi hullócsillagesőben. Ha vasárnap hajnalban nem lenne derült, akkor sem kell csüggednünk, mert az Éta Aquaridák maximuma elnyújtott, így előtte és utána egy-két nappal is dús hullócsillagzáport láthatunk a hajnali órákban.A közleményben felidézik, hogy az Éta Aquaridák az év negyedik legintenzívebb meteorzápora, amely minden év május elején éri el csúcspontját. A meteorraj szülőobjektuma a Halley-üstökös.

Azt írták, a Halley-üstökös átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot. A legkorábbi történelmi feljegyzése feltehetően Kr.e. 467-ből származik. Legutóbb 1986-ban járt földközelben, legközelebb pedig 2061-ben tér vissza.

A Föld pályája évente kétszer is metszi az üstökös pályáját, ami két hullócsillag záport is létrehoz. Az intenzívebb raj a leszálló csomó mentén kialakult májusi Éta Aquaridák, a másik pedig a felszálló csomó mentén létrejövő, azonban csak harmadakkora aktivitású, október végi Orionidák – áll a közleményben.

Kapcsolódó
Ismét felragyogott a sarki fény az ország felett
Idén másodszor jelent meg hazánk égboltján a sarki fény, melyet akár szabad szemmel is látni lehetett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik