A vízirendőrök május 28-án késő este a Balatonlelle előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a viharban egy csónak magatehetetlenül hánykolódik, miközben már délutántól II. fokú viharjelzés volt érvényben – írta meg a police.hu.
A keresés sikerrel zárult, még épp időben megtalálták a lélekvesztőt, aminek a fedélzeten két teljesen kimerült és átfázott szlovák férfi tartózkodott, akik elmondták, hogy Révfülöpnél horgásztak, amikor a vihar elragadta őket, és egészen a déli partig sodródtak magatehetetlenül. A rendőrök kimentették őket, majd a kikötőbe vontatták a csónakot.
A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy az elsőfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 45-öt villan, ilyenkor úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzésnél percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorlás hajók kivételével).
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott embert vesznek észre, tegyenek bejelentést a 1817-es ingyenes segélyhívón!