Különös gyöngyöt találtak egy csongrádi ásatáson

Árpád-kori kerámiák is előkerültek a városban megkezdett ásatások során.

Megkezdődtek az ásatások a városban – írt a csongrádi Tari László Múzeum.

Csongrád-Belváros területén hétfőn – önkéntesek bevonásával – elkezdődtek a város nevét adó “fekete vár” feltárásának munkálatai. Az ásatást a csongrádi Tari László Múzeum vezeti, együttműködésben a Magyar Nemzeti Múzeummal.

Facebook / Tari László Múzeum

Az ásatásokat vezető Szalontai Csaba és Borsódi Martin régészek nagy reményekkel néznek a következő hetek elé. A fő célja a munkáknak, hogy a tavaly elvégzett Lidar-os felméréseken látottakat igazolják, a megtalált földvár sáncát és sáncárkát szeretnének azonosítani.

A most nyitott szelvényeink a földvár belsejét nem érintik, erre alkalmas terület nem áll rendelkezésre. Eddig főként újkori feltöltési rétegeket találtunk csupán, de tegnap előkerült egy középkori érem és annak szomszédságában egy épület sarka is. Szórványosan Árpád-kori és bronzkori kerámiák jelentkeznek még ezen kívül

– mondta Borsódi Martin a Sokszínű vidéknek.

A kerámiákkal együtt egy viszonylag nagyméretű, színes gyöngy is előkerült a földből. Borsódi Martin korábban ilyen jellegű darabot még nem látott, de szerinte szinte biztos, hogy újkori darab lehet. A színes tárgy felülete nem szokványos, ugyanis nem polírozták, a szakemberek számára ezért is érdekes.

Facebook / Tari László Múzeum

Egy középkori érme is előkerült, amit egy numizmatikus szakember megvizsgált, és arra a következtetésre jutott, hogy a 16. században készíthették.

Vannak olyan részek, ahol még 130 centiméteres mélységben is egy szemetesgödörre hasonlít az alsó rész, ezt valószínűkeg az újkorban mesterségesen töltötték fel, hogy kiegyenlítsék az egyenetlenségeket. Azt reméljük, hogy lejjebb találhatunk más leleteket.

Kapcsolódó
Árpád-kori sütőkemencékre bukkantak Veszprémben
Szent István és Gizella korához vezetnek vissza a töredékek.