Nyolc kutyát dobtak át a Halasi Állatotthon kerítésén

A sokkos állapotban lévő nyolc weimari vizslára vasárnap reggel találtak rá a gondozók, akik kora reggel érkeztek, hogy megetessék és ellássák az állatokat.

Métereket zuhantak azok a kutyák, amiket vasárnap virradóra, éjjel dobtak be a Halasi Állatotthon (Kiskunhalasi Kutyamentő Egyesület) kerítésén. Az egyik kutyán vágott és horzsolásos sebeket is találtak a gondozók, amit feltehetően a kerítés okozott a szerencsétlen állatnak – írta meg a Baon.

A szokásosnál is nagyobb volt az izgalom az otthon területén, amikor beléptünk az udvarra, egy rakat weimári vizslát találtunk, rémülten szaladgáltak minden irányba

– mesélte a portálnak Csepcsik Melinda, a Halasi Állatotthon vezetője.

A sokkos állapotban lévő kutyákat órákba telt, mire meg tudták fogni és karanténba helyezni.

Ahelyett, hogy nyitvatartási idő alatt hozták volna ki őket, és kértek volna segítséget, az elkövetők egyszerűen bedobálták őket a kerítésen át, szám szerint nyolcat

– mondta a vezető, aki elmondta azt is, hogy az egyik kutya lábáról lejött a bőr és vágási sebeket is találtak rajta. Feltehetően akkor sérült meg, amikor átdobták a kerítésen.

Az állatok nincsenek jó állapotban, közülük néhányan, a kisebbek alultápláltak, csont és bőr egyik-másik.

Csepcsik Melinda szerint azért is rendkívül veszélyes így bedobálni a kerítésen át a kutyákat, mert azon túl, hogy rendkívüli stresszt és sérülést okoznak nekik. Kiszámíthatatlanná is válik a viselkedésük, de azt sem lehet tudni, hogy van-e valamilyen betegségük. Ha kapcsolatba kerülnek a menhelyen lévő többi állattal, le is fertőzhetik őket, ami szélsőséges esetben a többi állt pusztulását is okozhatja.

A frissen befogadott kutyusok először karanténba kerülnek, amíg túl nem esnek az ivartalanításon, a féregtelenítésen és meg nem kapják a különböző kötelező oltásokat, csak utána kerülhetnek a többi állat közelébe. A mostani esetet nem szeretnék következmények nélkül hagyni a halasi állatotthon munkatársai, azt kérik, hogy akinek a környezetében, szomszédban hirtelen eltűntek ilyen kutyák, tegyenek feléjük bejelentést, szeretnék felderíteni a kutyák tulajdonosát.

(Nyitóképünk illusztráció!)

Kapcsolódó
Mentett tacskófiú lett a kiscicák és a kiscsibe pótmamája
Egymásra találtak a mentett állatok.