Száznál több kanalasgém-pár költött a Kis-Sárréten

Magyarországon kisszámú fészkelő. Hazai állománya rövid távú vonuló.

Összesen 104 pár kanalasgém nevelte fel sikeresen fiókáit a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. A fiatal madarak júliusban már szüleikkel együtt jártak táplálkozni a vizes élőhelyekre, írta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban állandó telepei csak a Kis-Sárréten, azon belül is az Ugrai-réten és a Biharugrai-Begécsi halastavakon vannak. Mindkét élőhelyen avas nádasban alakultak ki telepei, egyéb gémfélékkel társulva. Itt a telepek körüli vízmélység mindig eléri az egy métert, így biztonságot nyújt a szőrmés ragadozók ellen

– mutatták be a kanalasgémek élőhelyéit.

A kanalasgémet közelről nézve nehéz más madarakkal összetéveszteni. A gólyánál kisebb, fehér színű madár, csőre nagy, kanálszerű. Az ivarérett egyedek begye rozsdás árnyalatú és a költési időben tarkójukon bokrétaszerű üstököt viselnek. A fiatalok csőre hússzínű és a szárnyuk szegélye fekete. Mint az íbiszfélék családjának tagja, nyújtott nyakkal repül, ez jól megkülönbözteti a behúzott nyakkal repülő valódi gémektől.

A Kis-Sárréten a költőpárok száma az elmúlt évtizedekben 45 és 184 pár között alakult. Idén 104 párat számoltunk, melyből 96 pár a Begécsi-halastavakon, míg 8 pár az Ugrai-réten fészkelt. A párok szinte kivétel nélkül sikeresen nevelték fiókákat, melyek már több hete elhagyták fészküket és szüleikkel együtt járnak a különböző táplálkozó területekre, elsősorban a sekélyebb vizű halastavakra, mocsarakra és igazgatóságunk vizes élőhely-rekonstrukciós területeire

– részletezték a kanalasgémek fészkelési sikerét.

A kanalasgém tápláléka igen változatos: különféle vízirovarok, apró rákok, békák és halak, melyeket gázolható vízből, oldalirányú csőrvágásokkal szerez meg. Egy-egy táplálékban gazdag területet akkor is felkeres, ha az nagyobb távolságra van.

Magyarországon kisszámú fészkelő. Hazai állománya rövid távú vonuló, telelőterülete a Mediterráneum középső része.

A kanalasgém természetvédelmi oltalom alatt álló, fokozottan védett madárfaj természetvédelmi értéke 500.000 Forint.

Kapcsolódó