Mozaik

Ez Magyarország legnagyobb rovara

Getty Images
Getty Images

A fűrészlábú szöcske (Saga pedo) hazánk, sőt a Kárpát-medence legnagyobb termetű rovara. Testhossza a 10-12 cm-t is elérheti. Nevét jellegzetes, a zsákmány megragadását szolgáló, fűrészfogszerűen éles szélű lábairól kapta, írja honlapján a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Hazánkban többfelé, izoláltan, elsősorban középhegységeinkben fordul elő, de már alföldjeinken is megtalálták. Ritka és igen ritkán (rendszerint szerencsével) látható, ugyanis kiváló rejtőzködő képessége miatt nagy mérete ellenére is nehéz megtalálni. Magyarországon védett és több ország Vörös Könyvében illetve nemzetközi természetvédelmi egyezményekben is szerepel.

Mivel röpképtelen és rendszerint a növényzetben elbújva lesből támad, szakirodalmak szerint nagyon keveset mozog és egy kis területen éli le életét. Ez a megállapítás azonban csak feltételezéseken alapul.

Kutatásaink során a szöcskék mozgáskörzetére voltunk kíváncsiak, melynek ismerete számos természetvédelmi, élőhelykezelési, gazdálkodási és állatföldrajzi kérdésre adhat választ. A vizsgálatot számos tényező nehezítette. Egyrészt nagyon nehéz megtalálni, és hosszas keresés mellett is csak egy vagy néha két állatot szoktak látni, viszont a vizsgálathoz nagyobb mintára van szükség. Másrészt a jelölt szöcskéket vissza is kell találni, ami szintén nem egyszerű. Harmadrészt ez az állat főleg alkonyatkor és éjszaka mozog

– írták.

DINPI / Dr. Riezing Norbert

A DINPI szakértői ugyanakkor szerencsével nemrég a Vértesben véletlenül ráfutottak egy olyan területre, ahol rövid idő alatt több állatot is láttak. A visszatalálást UV fényben világító, az állat életmenetét nem befolyásoló festék felvitelével segítették.

Az UV fény végül a jelöletlen szöcskék keresésében is sokat segített, zárták a cikket.

Kapcsolódó
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
A faj hozzánk valószínűleg Horvátországból érkezett.
Olvasói sztorik