Mozaik

Megrongálták a szegedi riviéra pompás homokvárait

szeged.hu / Iványi Aurél
szeged.hu / Iványi Aurél
A homokvárak ellenálltak az időjárás viszontagságainak, de a vandáloknak nem.

Vandálok jártak Szeged népszerű homokkastélyainál – írta a Webrádió.

Koliger Zoltán képzőművész idén is mesebeli homokvárakat épített a szegedi Lapos Beach homokos partjára.

A Sokszínű vidék már korábban is írt hasonlóan szép alkotásokról, akkor az egyik helyi portál munkatársa kattintott látványos fotókat a plázson. A tavalyi kastélyok ősszel készültek, de ezen a nyáron a homokszobrász már júniusban újabb szépségekkel örvendeztette meg a szegedieket.

szeged.hu / Iványi Aurél

A művész az idei műveit júniusban kezdte, napi négy-öt-hat-hét órával számolva eddig összesen kétszáznegyven-kétszázötven óráját fektette bele. Folyamatosan újraépíti, vizezi és kiegészíti a várakat, hogy ne dőljenek össze, ne száradjanak ki.

Szerda éjjel vandálok jártak a szegedi Laposon, ahol nem kímélték Koliger alkotásait. A rongálók a várak tornyait vették célba, több mint egy tucatot leromboltak közülük.

A képzőművész már másnap igyekezett helyrehozni az építményeket a strandon. Koliger Zoltán a portálnak elmondta, hogy a felelőtlen rongálók nagyjából 70 órával vetették vissza a munkában.

Jelenleg a művész a párizsi Eiffel-torony kicsinyített változatán dolgozik a parton, melyet az idei olimpia tiszteletére épít.

Kapcsolódó
Kiderült, ki készíti a pompás homokkastélyokat Szeged szívében
Két tetszetős alkotásban gyönyörködhetnek jelenleg a fürdőzők.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik