Mozaik

Ez az állatkerti állatokra leselkedő legnagyobb veszély

Unsplash
Unsplash
„Egy kicsit kitolunk az állatokkal.”

A gondozók sokat dolgoznak azon, hogy izgalmasabbá tegyék az állatkerti állatok életét – számolt be róla az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Hanga Zoltán úgy véli, hogy az általános vélekedéssel ellentétben ugyanis az állatkerti állatokra leselkedő legnagyobb veszély nem a bezártság, hanem az unalom

Ennek az az oka, hogy az állatkerti életkörülmények sokkal könnyebbek, mint a vadonban, hiszen itt nem kell megküzdeniük azért, hogy táplálékot, ivóvizet, búvóhelyet találjanak, mindezt készen kapják.

Ilyen módon viszont sok szabadidejük marad, és az a kihívás, hogy ezt a szabadidőt megfelelő elfoglaltságokkal kitöltsük, mert hogyha nem töltjük ki, akkor elkezdenek unatkozni, és aztán mindenféle probléma lesz

– fogalmazott a szakember.

Speciális állatkerti szakterület a környezetgazdagítás, ami arról szól, hogy az állatok számára programot adjanak. Figyelnek arra, hogy hogyan rendezik be a férőhelyüket, milyen mászási, játszási lehetőséget biztosítanak számukra. A társas állatoknál gondot fordítanak a csoportszerkezet összeállítására, hogy egymással is jól elszórakozhassanak. Emellett a táplálékot is igyekeznek úgy kínálni, hogy föl kelljen hozzá mászni, ki kelljen hozzá nyitni, ásni kelljen hozzá, azaz dolgozni kelljen érte.

Egy kicsit kitolunk az állatokkal abban az értelemben, hogy feladatuk van a táplálékhoz való hozzáféréshez, de hát pontosan ez az, ami a természetes állapothoz közelebb van

– mondta Hanga Zoltán.

Kapcsolódó
Új állatkertje van az országnak
Egy festői szépségű zsákfaluban.
Olvasói sztorik