Újra megjelent a madárinfluenza vírusa hazánkban

Két vármegyében találtak fertőzött vadmadarakat.

A madárinfluenza-vírus egyik altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott nyári ludakból – közölte a Nébih az MTI-vel.

Annak érdekében, hogy a vírus ne terjedjen át baromfira, minimálisra kell csökkenteni a találkozási lehetőségeiket – hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy az ország minden része veszélyeztetett, mert a vadmadarak bárhová elvihetik a fertőzést.

A közlemény szerint a járványvédelmi minimumfeltételekről szóló főállatorvosi határozat továbbra is érvényben van, annak betartása minden baromfitartó számára kötelező. Ennek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni és itatni, a takarmányt és az állatok almozására használt anyagokat is zárt helyen kell tárolni – írták.

A vírus terjedéséről és a legfontosabb tudnivalókról a Nébih honlapjának madárinfluenza-oldala tájékoztat.

Kapcsolódó
Terjed a madárinfluenza, Szabolcsban 51 ezer szárnyast kellett leölni
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei pecsenyekacsa-tartó telepen igazolták a madárinfluenza jelenlétét.