Mozaik

Terjed a madárinfluenza, Szabolcsban 51 ezer szárnyast kellett leölni

wikimedia commons
wikimedia commons
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei pecsenyekacsa-tartó telepen igazolták a madárinfluenza jelenlétét.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte az MTI-vel, hogy az elhullások számának emelkedése, illetve az állatokon jelentkező idegrendszeri tünetek keltettek gyanút a tiszadobi a telepen, a Nébih laboratóriuma pedig igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

A hatóságok már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 51 ezer állatot számláló állomány felszámolását, az érintett telep körül három kilométer sugarú védőkörzetet, illetve tíz kilométeres sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki.

A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van – tették hozzá.

A Nébih emlékeztetett arra, a tiszadobi esetet megelőzően a madárinfluenza alacsony patogenitású H5N2 altípusát igazolták a vizsgálatok Bács-Kiskun vármegyében. A jászszentlászlói tömőlúdállomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítás előtti kötelező vizsgálat derített fényt.

Megjegyezték, a madárinfluenza alacsony patogenitású vírusának jelenléte lényegesen enyhébb intézkedéseket jelent: a fertőzött telep körüli egy kilométeres körben csak hatósági engedéllyel mozgathatók a baromfik, valamint az érintett állatok levághatók a kijelölt vágóhídon, ha az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatos részletes információk a Nébih portál tematikus aloldalán (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza) érhetőek el.

Kapcsolódó
Madárinfluenza miatt 22 ezer kacsát kellett leölni a Hajdúságban
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánáson található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik