Idén júniusban másodszor halasztották el Ausztria egyik legnagyobb szurdokvölgyének, a Medve-szurdoknak (Bärenschützklamm) az újranyitását, melyet a 2020-ban bekövetkezett tragédia után először 2023-ra terveztek.
A Stájerország tartományban, a Közép-Alpokhoz tartozó Grazer Bergland-hegység és a Mura folyó völgyében található területen 2020 nyarán egy 50 méter magasságban lévő szikladarab tört le, mely ráesett a fából kiépített ösvény lépcsőjére, és leszakította azt. A balesetben három ember – köztük egy magyar turista – meghalt, kilenc pedig megsérült.
A vadregényes szurdok újjáépítése során a 164 hídból és létrából 114-et kicseréltek. A fahulladékot továbbra is helikopterrel kell elszállítani. Tudatosan döntöttünk úgy, hogy szeptember 22-én nyitunk, pedig már csak néhány hét van az október 31-i rendes téli zárva tartásig
– nyilatkozta az osztrák Kuriernek Gerhard Jantscher, a Mixnitz Alpine Club szekcióelnöke.
Györkő Zsombor pécsi fotós szeptember utolsó napjaiban idegenvezetőként kalauzolta a turistákat a bakancslistás szurdokban.
A vadregényes Medve-szurdok zúgó vízeséseivel, gigantikus sziklafalaival, látványos vonalvezetésű, biztonságosan kiépített falétráival, hidaival felejthetetlen kalandozást jelentett a fiatalember számára is.
A magyar turisták körében is rendkívül közkedvelt kanyon végigjárása nem tartozik a könnyű túrák közé, de a fárasztó kapaszkodó, a létrák végtelen sorának meghódítása maradandó élményt nyújt a felkészült kirándulóknak. A hasadék a becslések szerint körülbelül 12 ezer éves, a fahidak, léltrák és pallók teljes hossza pedig több mint 1000 méter
– írta a túráról közösségi oldalán, hozzáfűzve: falai között a Mixnitzbach nevű folyót láthatjuk, és attól függően, hogy hogyan számoljuk a vízeséseket, valahol 30 – 50 zuhatagot fogunk látni. Ezek közül a legnagyobb a Großer Wasserfall, azaz a Nagy vízesés.
A turisták előtt újranyitott Medve-szurdokról a képre kattintva csodálhatók meg Györkő Zsombor fotói.