Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba temetésének napjára, november 19-ére.
Árpád-házi Szent Erzsébet – mint a katolikus egyház egyik legkiemelkedőbb női alakja – a szegények segítőjeként ismert. Anyósa többször számon is kérte rajta, hogy szétosztogatja a hercegség vagyonát, amit minden bizonnyal meg is tett volna, ha lehetősége nyílik rá.
Első gyerekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, második gyermeke születése után pedig hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.
Árpád-házi Szent Erzsébetet gyakran ábrázolják korsóval is, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, amely a halál feletti győzelem jelképe.
Erzsébet alakja a néphagyományban
A népi hiedelem szerint, ha „Erzsébet megrázza a pendelyét, karácsonykor havazni fog”, ugyanis „Szent Erzsébet napja a tél erejét szabja”.
A gazdák úgy tartották, ha ezen a napon esőzések köszöntenek be, akkor nem kell félniük a téli zimankótól, mert nagy hidegtől és fagyoktól mentes tél várható.
A földművesek számára szintén jelentőséggel bírt a nap: határidő volt, ekkorra kellett befejezniük az őszi búza vetését, illetve az állatokat is be kellett terelniük a legelőkről.
Erzsébet, Katalin havat szokott hozni, a bitang marhákat, jászolhoz kötözni
– ezzel a mondással ösztönözték egymást november 19-én a parasztemberek.
Régi időkben a fiatalok is nagyon várták az Erzsébet napot, mivel több helyen ekkor zajlottak a várkörjáró játékok, amelyek alkalmával a fiúk-lányok kérdő-felelgetős dalszövegek éneklésével múlatták az időt.
