2024. december 3-án az Európai Unió kezdeményezésére a Berni Egyezmény Állandó Bizottsága csökkentette a farkasok védettségi szintjét. A farkasok nemzetközi védettségi szintjének visszasorolásáról döntött ma az Európai Unió kezdeményezésére a Berni Egyezmény Állandó Bizottsága, írta közösségi oldalán a WWF Hungary.
A visszaminősítés nem lép hatályba automatikusan az EU területén, ahhoz szükséges az EU élőhely irányelvét is módosítani. Amennyiben ez megtörténik, az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy fenntartják a faj magasabb szintű védettségét.
A kezdeményezés ellen korábban több mint 300 civil szervezet, köztük a WWF is felszólalt, néhány hete pedig az IUCN kutatókból álló európai nagyragadozókkal foglalkozó munkacsoportja is aggodalmát fejezte ki.
Az eddigi kutatások szerint a farkasokkal kapcsolatos gazdasági és társadalmi konfliktusok kezelésére a faj állományszabályozása nem hatékony – sőt, akár kontraproduktív – eszköz. A kilövések következtében a falkákból kiszakadt egyedek nagyobb eséllyel fordulnak a könnyebb prédát jelentő háziállatok felé.
Hosszú távon a farkas jogszabályi védelmének csökkentése költségesebb megoldás, mint a már bizonyítottan hatékony, a haszonállatok védelmét szolgáló infrastruktúra – ötsoros villanypásztor és nagytestű őrkutyák – alkalmazása és telepítésének támogatása, valamint az érintettek közötti párbeszéd és a közös megoldáskeresés más felmerülő konfliktusok feloldására.
A csúcsragadozók visszatérte és jelenléte ugyanis fontos az egészségesen működő ökoszisztémák szempontjából, melyeknek helyreállítása és biológiai sokféleségük megőrzése az EU deklarált célja volt eddig.
Nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, aki hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, azonban 2023. április elején a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott. Nemrégiben pedig újabb fejlemények történtek az ügyben, ugyanis kiengedték a börtönből és bűnügyi felügyeletbe került a két szabolcsi férfi, akik felelősek a svájci farkas megöléséért.