Kiengedték a börtönből, bűnügyi felügyeletbe került a két szabolcsi férfi, akik felelősek a svájci farkas megöléséért. Még tavaly áprilisban egy 9 éves kisfiú lőtte agyon a védett állatot, miközben apja egyik barátjával vadászott. A négyezer eurót érő jeladót levágták a farkas nyakáról és a folyóba dobták. A bíróság azonban elengedte a két vadászt, írta a Tények.
Nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, aki hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, hogy vajon hol talál új családra.
A két szabolcsi férfit a KR NNI 2023. augusztus 2-án hajnalban fogták el, és az egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.
Az eljárás során beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast 2023. április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is volt. Az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágták, és azt a Hernád folyóba dobták, melyet a nyomozók búvárok segítségével megtaláltak.