Tüskés kis barátaink védett hajlékukban alusszák az igazak téli álmát, és mit sem sejtenek róla, hogy az a februári nap csak róluk szól. Az Amerikai Egyesült Államoknak köszönhetjük a sünök világnapját, ami náluk a mormoták ünnepe volt, és egy tavaszváró, időjárásjósló hagyományhoz kapcsolódott.
Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün, 2014-ben méltán lett az Év emlőse kitüntető cím tulajdonosa. A sötétség leple alatt aktív sün előszeretettel választja nappali búvóhelyül, illetve téli álomra a kertekben, parkokban felhalmozott lombkupacokat, rőzserakásokat. Fontos, hogy figyeljünk rájuk, és óvjuk őket, hogy kedves jelenlétükben sokáig gyönyörködni tudjunk, és mindemellett élvezni tudjuk segítségüket, amit a kertünkben ernyedetlen szorgalommal végeznek.





A keleti sün sokak kedvence, aki tüskés bundájában bízva, magabiztossággal keres magának táplálékot élőhelyén, legyen az akár a mi kertünk. Mindenki felismeri őt és szereti, de csak keveset tudunk róla, amit most be tudtunk pótolni.
A közelmúltban is egy jeles napot ünnepeltünk, ami sokak kedvencéről a mókusokról szólt. Mosolyra csalogató fotók kíséretében mutattuk be titokzatos életüket.