Mozaik

Az egész országot lázban tartja az égbolton megjelent kék örvény

Perhácsné S. Eszter
Perhácsné S. Eszter
Megdöbbentő látvány volt, amit az egész országban látni lehetett.

Március 24-én hétfőn este kilenc óra tájban különleges fotók lepték el az internetet. Az ország több pontjáról küldték az észlelők a felvételeket a közösségi oldal csillagászattal és időjárással foglalkozó csoportjaiba.

A Space-X Falcon-9 rakétája húzott át fölöttünk este 9 után nem sokkal

– írta az Időkép.

A jelenség sokak szerint a nyugati égbolt felől tűnt fel. Először úgy nézett ki, mint egy kis csokornyakkendő és ahogy lassan közeledett egyre nagyobb spirál vette körül. Egy íves pályán folyamatosan mozgott, és szélesedett a külső sugár. Majd a végén, a centrumában lévő fényes folt szépen lassan eltűnt és elosztott a fényes köd is. Körülbelül 4-5 percig volt látható, ami alatt folyamatosan haladt és változott a spirál mérete.

A nem mindennapi jelenséget Pilisvörösváron is szemmel követték

Az égi jelenséget Pilisvörösváron fotóztam. Folyamatosan mozgott íves pályán, és szélesedett a külső sugár. Majd a végén, a centrumában lévő fényes valami szépen lassan eltűnt és elosztott a fényes köd is

– részletezte Perhácsné S. Eszter a számára is különleges élményt.

Az alábbi videóban megnézhető a jelenség.

Az első ránézésre ufónak kinéző jelenség mögött vélhetőleg egy rakétakilövés áll. Valószínűleg a SpaceX űrvállalat Falcon-9 űrrakétája hagyott „jól látható nyomot” az égen, amit 2025. március 24-én bocsátottak fel.

Nem csak hazánkból látták az észlelők, hanem Európa több országból is szemmel követték az esti égbolton megjelenő spirál alakú, mozgó jelenséget.

Az alábbi galériában megtekinthetőek a jelenségről készült különleges felvételek.

5 fotó

Különös jelenségekről már több alkalommal beszámoltunk, volt, amikor űrmedúza úszott az égen, és olyan is volt több alakalommal, hogy látványos tűzgömb húzott át az égen.

A cikkben szereplő fotókat Perhácsné S. Eszter készítette.

Kapcsolódó
Éjszaka táncot járt felettünk a sarki fény
A ruhájának színét is váltogatta. Csodálatos fotókon mutatjuk meg a szépségét.
Olvasói sztorik