A ritka sorszámú bankók jóval többet érhetnek a névértéküknél. Milliókat érhet például egy húszezres bankjegy is, megüthetjük vele a főnyereményt, írt a Sonline.
Az első betű, jelen esetben a G meghatározza, melyik címletről van szó. A forintbankjegy magas árát tekintve a második betű, amely változó, illetve a sorszám bír nagy jelentőséggel.
A Magyar Nemzeti Bank minden bankjegy első betűjelét 500 példányban mintafelirattal látja el. Tekintettel arra, hogy mindegyikből tízmillió készül a második betűjellel, és abból a legelső A, amely után kis szám következik, és még a mintafelirat is szerepel a bankjegyen, az bizony nagyon ritka és nagyon értékes darab. Ilyen a szóban forgó húszezres is, ezért kerül ennyibe
– magyarázta el Pál József, szombathelyi szakértő a portál megkeresésére, és kiemelte, hogy az ilyen bankjegyekre mindenki úgy vigyáz, mint a szeme világára, de előfordul az is, hogy próbálják eladni a szabadpiacon, mint ezt a 20 ezer forintost.
Mint arról beszámoltunk százezer forintot is érhet az egyik tízfilléres, megmutatjuk melyik érméről van szó. Arról is hírt adunk, hogy titkos pénzverde működött hajdanán Selmecbánya vártornyában.