Megdöbbentő látvány fogadta hétvégén Zamárdiban a parton sétálókat, ahol egy nyíllal átlőtt fejű kacsa tűnt fel a Mauro étterem előtti vízterületen, írja a sonline.hu.
A récét először Beczássy Dóra vette észre, aki pénteken éppen a parton tartózkodott.
Egy körülbelül tíz centis nyíl fúródott a fejébe. Azonnal értesítettük a keszthelyi Madárgyűrűző és Madármentő Állomást, akik a helyileg illetékes szakemberhez irányítottak. Ők arról tájékoztattak, hogy megpróbálták megfogni a madarat, de mindannyiszor elrepült
– mondta a lapnak Beczássy Dóra.
Hozzátette, valószínűleg a kacsa bőrét fúrta át a nyíl, hiszen továbbra is a vízen mozog. Mint mondta, aggódnak a szárnyas egészségéért, hiszen – ha a nyíl nem is ért létfontosságú szervet – attól még a nyíl betokozódhat.
Az esetről először a Zamárdiak Facebook-csoportban számoltak be, ahol a poszt gyorsan terjedt. Volt, aki felidézett egy korábbi, hasonló történetet. Mint írta, évekkel ezelőtt Szentendrén bukkant fel egy réce, amely szintén nyíllal a fejében úszkált. A madár végül túlélte a sérülést, sőt, fiókákat is nevelt.