A városi közgyűlés döntése alapján Miskolc városvezetése szeptember elsejétől minden 14 év alatti általános iskolás korú gyerek számára díjmentessé teszi a helyi közösségi közlekedést a városban – közölte a vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a kedvezmény a korábbi 430 forintos kedvezményes diákbérletet váltja fel, amelyet még az előző városvezetés vezetett be. Az önkormányzat a fedezetet saját költségvetéséből biztosítja, évi mintegy 62 millió forintos támogatással.
A diákbérleteket az MVK Zrt. biztosítja a köznevelési intézmények számára, a bérletcímkék az iskolákon keresztül kerülnek a tanulók diákigazolványára. Az utazási kedvezmény nemcsak a miskolci lakcímmel rendelkező, hanem az ide járó diákok számára is elérhető lesz – olvasható a közleményben.
Mint írták, a városi közgyűlés döntése értelmében szeptembertől a kutyák szállítása is díjmentessé válik Miskolc közigazgatási határán belül, a vonaljegyes kötelezettség csak azokon a járatokon marad érvényben, amelyek átlépik a városhatárt. A korábbi, 2700 forintos kombinált kutyabérlet ezzel megszűnik.
Ebben a cikkben azt foglaltuk össze, hogy hol vannak ingyenes autópályák Magyarországon, Csongrádon barátjával a nyakában rollerezett egy tini, az iskolában kapták el őket. És kiderült, hogy gyerekek nélkül is használhatóak-e a családi parkolóhelyek az áruházaknál.